"Szösszenet a jövőből" 2

Sziasztok! Utoljára hoztam ide részt! :) Holnap itt megtaláljátok az új blogom címét! :) Addig is fogyasszátok egészséggel az utolsó fejezetet! :D


2014. 09.19.
Már napotok óta rosszul lét kísérget. Legtöbbször hányingerem van, de a fejem is szokott fájni. Biztos valami csúnya vírus benyelhettem. Pontosan hétfőn kezdődtek a rosszul léteim és már péntek este van. Legtöbbször reggel jelentkeznek. Sebi már hét közepén mondta hogy menjek el dokihoz, de mondtam neki hogy, majd kikúrálom magamat., de valahogy nem akar javulni, lehet hogy tényleg el kéne menni. Áhh de majd hétfőn, hétvégén úgy sincs orvos. Meg különben is azt két napot már csak kibírom. Most se vagyok valami jól, épp Sebit várom, hogy megjöjjön Tommitól. Se állva, se ülve se jó, mert hányingerem is van, meg ráadásul fáj a hasam is. Ki mentem a konyhába és készítettem magamnak kamillateát, hátha attól megnyugszok, de ahogy leöntöttem és megéreztem az illatát, úgy éreztem most azonnal jön vissza az ebéd. Azonnal kimentem a levegőre, és mélyeket szippantottam a hűs őszi levegőből. Lekellet ülnöm, mert szédülni kezdtem. Kb. fél órát kint ücsöröghettem, amikor már fázni kezdtem, hisz felülről csak egy vékonyka hosszú ujjú volt rajtam. Visszamentem a házba és leültem a kanapéra. Unalmamba bekapcsoltam tv- és elterültem a kényelmes kanapén. Már majdnem elaludtam, amikor hallom hogy nyitódik az ajtó.
- Halihóó, megjöttem, nézd hoztam neked olasz kaját.
- Olasz kaját?- ültem fel hirtelen, amit nem kellett volna, mert megszédültem.
- Hé jól vagy?- ült le mellém és megsimogatta a hátamat.
- Nem igazán- masszíroztam meg a tarkómat.
- Aggódom érted, nem megyünk be az ügyeletre.
- Dehogy megyek!!
- Hát pedig be kéne, mert akkor még két napig szenvedsz?
- Kibírom- adtam egy csókot a szájára. – Inkább muti milyen kaját hoztál?
- Finom spagettit hoztam neked- adta oda a dobozt, és egy villát.
- De honnan hoztad?
- Étteremből, beültünk Tommival.
- Ja értem- majd elkezdtem falatozni. Már éhes voltam, mert utoljára ebédet ettem, de azt is 1 kor, most meg már 8 óra van. Szinte az összeset betermeltem, csak egy kicsit hagytam, amit Sebi elfogyasztott. Lehet hogy túl tele ettem magamat, mert elkezdett fájni a gyomrom és hányingerem is lett. Úgy éreztem hogy föl-le liftezik a gyomrom. Sokáig már nem bírtam, és amikor kimentem a konyhába éreztem hogy hánynom kell. Így gyorsan odakaptam a kezemet a szám elé és rohantam a WC fele. Az összes kaja kijött belőlem, amit az előbb ettem. Éreztem hogy Sebi felfogja a hajat, hogy legalább azt ne hányjam le. Sebi a hátamat simogatta, ami nyugtatólag hatott rám. Amikor már befejeztem, nagy nehezen felálltam, de azért Sebi segített, és odatámogatott a mosóhoz. Kiöblítettem a számát és az arcomat is lemostam, majd Sebi átkarolta a derekamat én pedig a nyakát karoltam át és úgy mentünk fel az emeletre. Lassan befektetett az ágyba, betakart és egyből el is aludtam. Reggel arra ébredek fel hogy megint szörnyű hányinger kerülget. Lerúgtam a takarót magamról és futottam a WC-be…megint! Nem tudom hogy honnan jön ki ez belőlem, mert a tegnapi kaja az kijött és ma nem ettem semmit. A WC-be kapaszkodtam már annyira rosszul voltam.
- Kincsem, mi a baj?- guggolt le hozzám.
- Nem tudom- mondtam síros hangon.
- Ohh gyere ide- de amit ezt kimondta újra hánynom kellett. Sebi ismét a hátamat simogatta. Amikor befejeztem az ölébe húzott, és szorosan megölelt.
- Ezt már nem halasztatjuk hétfőig. Most azonnal elmegyünk a kórházba, mert ez nem állapot. És nem fogadok el nemleges választ!- mondta határozottan. Én csak bólogattam, úgy éreztem egy hang nem jön ki a torkomon. Amikor kicsit jobban lettem, feltápászkodtunk, de megszédültem, de hál ’isten hogy Sebi ott volt mellettem és belé tudtam kapaszkodni. Felöltöztünk beszálltunk a kocsiba és már az autópályán száguldoztunk.
- Szívem nem lehetne egy kicsit lassabban, mert felfordul a gyomrom- kérleltem. Egyből éreztem hogy lassítunk, és már inkább minket kerülgetnek az autók, mint mi őket. Amikor megláttam a kórházat még hideg is kirázott. Nem szerettem a kórházakat, az a sok beteg, meg az a fertőtlenítő szag…brrr. Borzalmas! De nem volt más választásom. Bementünk és leültünk a váróba. A fejemet a vállára hajtottam, kezeinket meg egybefontuk. Amikor szólítottak, felálltunk és együtt bementünk.
- Jó napot!- mosolygott rám egy 40-es jó vágású orvos- Én Dr. Schumann vagyok, Ön Dia Németh?
- Pontosabban Dia Németh- Vettel.
- Ohh akkor azért voltak olyan ismerősek nekem, nem is gondoltam volna hogy előttem állhat Sebastian Vettel!- vigyorgott, mint a vadalma. –Gratulálok maga nagyszerű pilóta Mr. Vettel és remélem meglesz az 5. vb címe is- fogott kezet Sebivel.
- Hát én is nagyon remélem. –mondta Sebi.
- Na de térjünk a lényegre. Kinek van problémája?
- Nekem..- mondtam
- Nos mi a panasz asszonyom?
- Háát doktor úr, már 1 hete hányinger, fejfájás és gyomorfájás kerülget- mondtam.
- Hmm és hányt is?- kérdezte, majd leült a székébe és valami papírokat kezdett nézegetni.
- Igen, úgy kb. 4-5 alkalommal.
- És ezek a tünetek, mikor szoktak jelentkezni?
- Hát úgy a nap egész szakaszában, de csak reggel és este szoktam hányni.
- Hmm..éretem. Akkor megvizsgálnám…- bementünk. Elvégeztek rajtam egy csomó tesztet, majd kiküldtek minket a váróba. Az alkarom eléggé fájt, mert többször is elbénázták a vérvételt és most tiszta bökés az egész alkarom. Kb. negyed órát vártunk,majd kinyílt a doki ajtaja és behívott minket.
- Na doki mi a baja?- kérdezte izgatottan Sebi.
- Áhh nincs neki semmi baja- legyintett.
- Hát akkor miért vannak ezek a tünetek?- kérdeztem
- Gondolkodjon Dia, reggeli rosszul lét, hányás…szerinte minek a jele lehet?- kérdezte a doki. Végig futtattam az agyamba hogy vajon mi okozhatja, ami nem komoly dolog és még én is tudom….és ekkor bevillant.
- Úr isten!!!- kaptam a szám elé a kezemet. Lenéztem a hasamra, és akarva akaratlanul, de megsimogattam. Sebi pedig éretlenül nézet hol engem hol az orvost.
- Igen jól érzi, maga terhes- mondta ki végül a doki.
- MICSODA??? Doki ez komoly??- kérdezte Sebi.
- A lehető legkomolyabb!- mosolygott az orvos.
- Hát szívem szülök leszünk!- néztem rá. Sebi annyira örült neki hogy felkapott és körbe forgatott. Alig akart elengedni, de mivel elszédültem, letett a földre.
- APA leszek!!- kiabálta ki.


2015. 06.01.
- Szívem ne emelgesd azt a puffot!!- szólt rám Sebi, már sokadjára.
- Nem lesz tőle semmi bajom se.
- Dehogynem az orvos azt mondta hogy nem szabad semmit se emelgetned, mert árthat a babának.
- Ajj már elegem van- ültem le a kanapéra keresztbe font karokkal.
- Na ne legyél durcis, csak jót akarok- ültem le mellém.
- Tudom, csak már ha egy kanalt felemelek, már rám szólsz, hogy tegyem le! Tudod milyen rossz érzés hogy korlátok között vagy???- akadtam ki.
- Na nyugodj, meg mert ez is árthat a babának.
- Na jó feladom, hagyj békén!!- szóltam rá erélyesen, de ahogy felálltam, érzetem hogy valami hideg folyik végig a lábamon. Jaj ne, csak most ne!!
- Sebi…
- Látom!- esett kétségbe. – Most mit csináljak??
- Mondjuk hozd a kocsi kulcsot- és ekkor erős fájdalom nyilat a hasamba. – Áhhh- fogtam meg a hasamat.
- Ülj le és lélegezz mélyeket!! Hozom a cuccokat!!- felfutott az emeltre és lehozta a kis táskát amit már 2hete összepakoltunk. Annyira sittet hogy az utolsó három lépcsőről úgy ugrott le.
- Te azért nem most kéne összetörni magadat!- szóltam rá.
- Na táska megvan,...a kocsi kulcs is..a villanyt leoltottam...- futkosott össze vissza.
- Sebiii!!!! Állj le!! Gyere menjünk már!!!- kérleltem.
- Igen-igen megyünk!- majd felsegített a kanapéról és lassan kivezetett a kocsihoz. Ahogy beültetett, újra jöttek a fájások.
- Csak siessünk, már mert sokáig nem bírom ki!!!- ahogy beültünk, Sebi egyből tövig nyomta a gázt. Na ná hogy a leggyorsabb kocsiba ültünk be, egy Ferrari 450-be. Gyorsan felment az autópályára és ott már majdnem 250-nel mentünk. Egyre gyakoribbak voltak a fájásaim és már úgy éreztem szétszakadok. Sebi persze próbált nyugtatni.
- Mély levegő és kifúj, mély levegő és kifúj- mondta nekem, de ő is ugyan így csinált. Látszott rajta hogy ideges. Ahogy megérkeztünk, egyből jöttek oda orvosak és már hozták is az ágyat. Betoltak egy szobába hol egy orvos megnézett.
- Nos kismama, már megfelelően ki van tágulva, és a fájásai is gyakorik, mehetünk szülni!!- mondta az orvos mosolyogva. Én ezen már nem tudtam mosolyogni, még akkor is ha, már végre megszülök. Ekkor Sebi kukucskált be az ajtón.
- Ugye bejössz velem?
- Ha azt akarod akkor bemegyek- adott egy puszit a homlokomra. Ekkor nyílt az ajtó és 2 nővér jön be rajta.
- Fiatal ember, legyen szíves fáradjon ki!- kérte az egyik nővér.
- De ő jön velem!!- mondtam ellent mondás tűrően.
- Akkor rendben, de megfelelő öltözék nélkül nem jöhet be. - a másik nővér pedig már is hozta ruhát a maszkot és kesztyű. Amikor felvette, elég viccesen nézett ki, de még röhögni se tudtam, mert már nagyon fájt. Gyorsan betoltak, és megkezdődött a szülés. Sebi mellettem állt, én pedig a kezét szorongattam . Szegénynek, annyira elszorítottam a kezét, hogy már lilult, de ő hősiesen viselte. Az első nyomásnál, már meghallottam hogy felsírt a kislányom. Sebivel összenéztünk, és mindkettőnk szeme könnybe lábadt.
- Na még egyet nyomjon kismama és kint lesz!- mondta az orvos, én pedig úgy is tettem. Utoljára még minden erőmet összeszedtem. Ahogy kibujt a pici, egyből a szemmel keresni kezdtem. Láttam ahogy elvágják a köldök zsinórt, ahogy megmossák, és ahogy betekerik a rózsaszín töröközőbe, végül pedig odaadták nekem.
- Hát szia te kis csöppség!!- simogattam meg a fejét. Nyöszörgött egy kicsit végül pedig kinyitotta a szemét- Nézd szívem neki is olyan csodálatosan szép kék szeme van mint neked.
- Igen látom, sőt még szebb!- ő is megsimogatta. –Ezt el sem hiszem!- hüledezett.
- Én se! De azt hiszem, hogy most értem az utazásom végére! „A nagy utazás” végére...