2011. május 27., péntek

57. rész

Sziasztok! Meghoztam a frisst! :D Nincs sok hozzáfűzni valóm csak annyi hogy már csak pár rész van a törimből, szóval nem sokára véget ér a történetem. :) A másik hozzáfűzni valóm hogy most 4 komit kérek a folytatáshoz :) Enjoy it! ;)


A hétfő kedd és a szerda nagyon gyorsan elment, és már azon kapom magamat hogy 30. van és holnap szilveszter van. Ebbe a 3napba szinte senkivel se beszéltünk és nem is mentünk sehova, szóval ebbe a 3napba csak otthon voltunk és egymással foglalkoztunk. Néhány hete még Kimivel úgy beszéltük meg hogy nála fogunk szilveszterezni, mert most úgy mond „rajta a sor”, mert minden évben máshol gyűlik össze a társaság. Tavaly például Tommiéknél volt. Azért felhívtam hogy megtudjam vele beszélni a részleteket. Leültem a kanapéra és tárcsáztam.3x kicsöngött, majd a negyedik re felvette.
- Sziaa Dia, mizujs? –köszönt
- Szia Kimi, csak megszeretném beszélni a szilveszteri buli részleteit.
- Ja igen, na szóval 10-re gyertek majd és úgy számoljatok hogy hajnali 6-nál senkit sem engedünk haza- hallottam hogy mosolyog.
- Oké rendben- mondtam mosolyogva – És kb. hányan leszünk?
- Hmm..hát olyan 40-en.
- Olyan sokan?
- Egyáltalán nem sok, sőt inkább kevés.
- Hát ha úgy nézzük az a 40-en ember elveszik a házadban, mert akkora- mondtam röhögve.
- Jah az is igaz. Na megyek, mert Nikyvel megyünk bevásárolni, tudod meg kell venni a piákat.
- Rendben oké, de azért vigyázz a fotósokkal ne hogy lekapjanak hogy a kosarad tele van piákkal, mert még azt hiszik alkoholista lettél.
- Nem érdekel, leszarom őket! – (na ez tipikus Kimis választ)
- Okééé!
- Akkor majd 10- re gyertek, Szia- meg se várta hogy elköszönjek vonalat bontott. Ledobtam a kanapéra a telefont és felmentem az emeletre. Bementem a szobába és egyből kiszúrta a szememet az éjjeliszekrényen a kis dobozka amibe a gyűrűm volt. Kinyitottam és felhúztam az ujjamra. Néhány pillanatig gyönyörködtem benne, egyszer csak két erős kéz fonódott a derekamra, majd az állát a nyakhajlatomba fúrja.
- Ugye tudod azt ha ezzel megjelenek valahol akkor már cikkezni fognak róla.
- Igen tudom, de nem érdekel- csókolt bele a nyakamba, amitől én összerándultam.
- Sebi ezt ne csináld!
- Mert?- kérdezte kacéran.
- Mintha nem tudnád –erre egy kaján vigyorra húzta a száját. Csak- csak fojtatta a nyakam csókolgatását.
- Sebi….
- Gyere- majd az ágyra húzott. Na szerintem nem kell elmesélnem hogy mit műveltünk. (rábízom a fantáziátokra). Éjjel vagy is hajnalban ébredtem meg. Ránéztem az órára ami 6 órát mutatott. Álmos nem voltam, mert kialudtam magamat, hisz 9 kor már elaludtunk. Kibújtam Sebi öleléséből és lefelé vettem az irányt. Az éjszaka folyamán kiszáradt a torkom,így szükségem volt valami folyadékra. Kinyitottam a hűtőt és az először kezembe akadó narancsos dobozt fogtam meg és felhajtottam. Sikeresen le is ittam magamat.
- A francba!- letettem, majd egy vizes szivaccsal próbáltam kimosni. Sikerült kimosnom belőle, csak hogy egy nagy vízfolt éktelenkedett, ami nagyon hideg volt. Úgy döntöttem hogy inkább levetem magamról a vizes pólót, úgy is csak legrosszabb esetben Sebi látna meg meztelenül, ő meg már 100x látott így. Levettem és a kanapéra dobtam. Csak a láva lámpát kapcsoltam be, hogy azért valami kis fény legyen a nappaliban és hogy ne essek hasra. Épp felfelé indultam hogy felvegyek valami ruhát, amikor egy csattanásra lettem figyelmes. Egyből a hang irányába kaptam a fejemet, ami a kert felől jött. Nem láttam senkit se. Attól tartottam hogy valaki van a kertben. Nem akartam szólni Sebinek, mert itt bent biztonságban vagyok, meg hogy ha vaklárma akkor potyára keltettem fel. Inkább egyedül, de megnéztem hogy van oda kint valaki. Először is azzal kezdtem hogy felkapcsoltam a kinti világítást, ami nem volt túl jó ötlet, mert hirtelen a bokorból egy embert bújt elő fényképezővel a kezében. Túl közel voltam az üvegajtóhoz, így látszódtam valamennyire. Felsikítottam annyira meglepett a dolog. Azonnal magam elé kaptam a kezemet és próbáltam takarni magamat. Gyorsan a kanapé mögé futottam és elbújtam. Hallottam fentről az ajtócsapkodást és Sebi jelent meg.
- Mi történt szívem?- kérdezte meglepetten –Miért vagy meztelen??- jött oda hozzám és leguggolt hozzám.
- Van kint egy fotós a kertbe és lefényképezett- mondtam síros hangon. Nagyon szíven ütött ez a dolog. Nem gondoltam volna hogy ennyire szemetek hogy lehetnek, hogy bemerészkednek a kertünkbe és megsértik a magánszféránkat.
- Micsoda??? Na majd én elintézem!!- kelt fel mellőlem. Felvette a csizmáját és a kabátját majd kicsörtetett a kertbe. Én a kanapé mögül néztem az esetet. Láttam ahogy Sebi kergeti a fotóst és utol éri, majd leteperi a földre, majd egy jól irányzott mozdulattal kikapja a nyakából a fényképező gépet és a földhöz vágja teljes erőből. A fényképező gép darabokra hullik szét, a fotós meg csak elhűlve figyeli ahogy az imént megszerzett szaftos kép rólam a semmibe vész. Sebi megfogja nyakánál fogva és beráncigálta a házba, majd leülteti a kanapéra. Mielőtt bejöttek volna felvettem a kabátomat. Látszott Sebin hogy tiszta ideg.
- Kiküldte magát???- kérdezte erélyesen, de a fotós nem válaszolt.
- Ki küldte????- ordította az arcába, mire összerezzentem. Még soha nem hallottam kiabálni és el kell hogy mondjam félelmetesen nagy hangja van.
- A Sky Sport- válaszolta ijedten.
- Simán megtehetném hogy feljelentem magát…
- Jajj kérem ne, nekem családom van és ha kirúgnak akkor nem tudom eltartani őket- kérlelte.
- Nem érdekel…most azonnal feljelentem személyi jogsértés vádjával- már nyúlt a telefonért, de rátettem a kezem.
- Szívem hagyd!
- Mii???? Nem mondod komolyan?? Ez az ember lefényképezett téged meztelenül.
- De a kép már megsemmisült, így azt senki se láthatja- odamentem hozzá és karba font kézzel mondtam neki:
- Nem jelentjük fel magát, de ha még egyszer akár egyetlen egyszer is meglátom akár Sebi akár az én közelemben, azonnal feljeleltem magát!!! Világosan fogalmaztam??,
- Igen, igen, igen –bólogatott mint a jó kutya.
- És most tűnjön el innen- mutattam az ajtó felé. Azonnal felpattant és Sebi „kikísérte”, majd miután távozott újra kulcsra zárta az ajtót.
- Sajnálom hogy ezt át kellett élned- ölelt meg szorosan. Nem mondtam semmit csak szorosan kapaszkodtam benne. Most erre volt szükségem. Amikor már egy jó ideje álltunk ott és öleltük egymást, eltávolodtam tőle.
- Nem vagy fárad?
- Nem igazán.
- Pedig ha nem tudunk vissza aludni akkor nem valószínű hogy 6ig fent tudunk maradni.
- Ki akar fent maradni addig?
- Kimi „megparancsolta” hogy 6ig nem hagyhatjuk el a buli helyszint- mondtam már a konyhában. Öntöttem magamnak egy kis tejet, majd betettem a mikroba egy kicsit meglangyosítani.
- Akkor lehet hogy tényleg vissza kéne aludni, mert nem fogjuk bírni. –megvárta még megittam a tejet és kéz- a kézben sétálunk fel az emeletre, majd bebújtunk az ágyba. Kellet egy kis idő mire mint a ketten vissza aludtunk. Engem annyira elnyomott a tej hogy amikor megébredtem kint már sötét volt. Hirtelen kaptam fel a fejemet aminek az lett a következménye hogy megszédültem. Az órára néztem ami 5órát mutatott. Kinyújtóztam, majd felkeltem. Egy jót aludtam. Sebi már nem volt mellettem. Kimentem és láttam hogy a nappaliba ég a villany. Sebi épp focit nézett a tv-ben. Halkan lesurrantam az emeletről és odaálltam mögé, majd befogtam a szemét.
- Na vajon ki lehet? Talán egy kis hercegnő, vagy egy angyal vagy egy ördög esetleg egy igazai vadmacska???- ekkor megfogta a kezemet és hátra fordult.
- Csak 1 lány –mondtam, majd egy lágy csókot leheltem az ajkára. Azt a pillanatot a gyomrom morgása zavarta meg.
- Gondoltam hogy éhes leszel így készítettem neked hot-dogot.
- Hot-dogot?
- Aha, a kiflit már kibeleztem és a gázon van a virsli. Na ülj le és készítek neked- terelt a asztal felé. Leültem és végig azt néztem hogyan szorgoskodik a konyhában. Egy hatalmas hot-doggal tért vissza.
- Ohh ez mennyei- haraptam bele- Mondtam már hogy imádlak.
- Igen mondtad.
- Nem elég hogy k*rva jó pasi, kitűnő pilóta, de még főzni is tud! - soroltam
- Naa azért ne túlozz- pirult bele
- Te pedig ne szerénykedj!- majd folytattam a hot- dog elpusztítását. Ezzel az 1 hot-doggal tele voltam, mert akkora volt mint egy ház. Megköszöntem, majd üveg Monsterrel leültem a kanapéra.
- Héé ez szentég törés, milyen dolog hogy nem Red Bullt iszol?- ült le mellém.
- Már meguntam- voltam vállat, majd belekortyoltam.
- Meguntad? Ezek szerint engem is meguntál? –játszotta a kétségbeesettet
- Jaj de hogy is, téged soha nem lehet megunni!!- hízelegtem neki.
- Na azért- húzta ki magát.
- Na viszont én már megyek készülődni, már 7óra van. –eldobtam az üres dobozt, majd megcéloztam a fürdőt. Hajat mostam, majd megszárítottam és begöndörítettem. A sminkemmel szórakoztam egy darabig, mert elég bonyolult lilás sminket választottam. Főleg a szemem sarkában lévő csillámport volt nehéz feltenni. Na de amikor végeztem jöhetett a ruha. Egy olyan ruhára esett a választásom hogy felül fehér volt alul pedig csipkés fekete fodros volt. Már majdnem kész voltam, már csak egy cipő hiányzott. Megkerestem a cipőim közül a megfelelőt. Végül pedig egy kis táskába belepakoltam a szükséges dolgokat. Sebi már kész volt és a kanapén várt engem. Kék kockás ingbe volt alatta egy fehér póló, koptatott farmar és torna cipő, a haja pedig fel volt zselézve. Szívdöglesztően nézett ki, úgy éreztem itt helyben rávetem magamat.
- Tyűű de csinos valaki- dicsért meg.
- Na de te sem panaszkodtatsz- közelebb mentem hozzá és megéreztem a parfümjének az illatát. –Azt akarod hogy minden csaj rád vesse magát a bulin?
- Mert?
- Olyan illatot árasztasz hogy ha a csajok megérzik a lábaid előtt fognak heverni.
- Én viszont a te lábaid előtt heverek- mondta majd forrón megcsókolt. Én persze fülig pirultam. Felvettük a kabátunkat és egy csillogós sálat a nyakam köré tekertem még.
- Na akkor mehetünk? - kérdezte
- Mehetünk- karoltam belé, majd elhagytuk a házat.


2011. május 23., hétfő

56. rész

Sziasztok!! :D Először is köszönöm a 4 komit! ^^ Másodszor remélem nem akarjátok letekerni a fejemet xD vagy ha mégis akkor....nem tudom mi lesz xD Na mind1 nem fecsegek tovább! :D Kérek 3 komit és itt az új! :D Enjoy it! ;)


Amikor megláttam hogy egy rendőr áll az ajtóban egyből rossz érzés fogott el.
- Jó estét kisasszony, maga Claudia Németh?- nézett rá a pappírjára.
- I..igen- nyögtem ki nagy nehezen.
- A barátja.. vagy is a vőlegénye balesetet szenvedett…- amint ezt meghallottam a légzésem elszorult a szívem pedig kihagyott néhány ütemet és a szoba forogni kezdett. Megkellet kapaszkodjak az ajtóban mert ha nem tettem volna a földön végeztem volna.
- Ooh..oh kisasszony, jól van?- kapott utánam.
- Neem..- majd odavezetett a kanapéhoz és leültetett.
- Nyugodjon meg, a vőlegény néhány karcolással megúszta a dolgot.
- És miért nem ezzel kezdte???- üvöltöttem vele.
- Kérem nyugodjon meg!- csitított.
- Még is hogy nyugodjak meg?????- álltam fel, de nem kellet volna, mert megszédültem és visszahuppantam a kanapéra. A vérnyomásom és a cukor szintem is a padlón volt.
- Hozhatok valamit önnek?
- Valami cukrosat- masszíroztam az orrnyergemet. –A hűtő melletti polcon talál csoki mutattam konyha felé, bár csukva volt a szemem, de azt még tudtam hogy merre fele van a konyha.
- Tessék kisasszony!- egy tábla csokit nyomott a kezembe. De amikor az első kockát bevettem a számba, olyan volt mintha összeszorult volna a torkom és egy falat se ment volna le. Nagy nehezen két kockát sikeresen letuszkoltam a gyomromba. Amikor helyre állt a cukor szintem kérdezősködni kezdtem.
- És most hol van? Kivel vagy mivel ütközött? És mikor? És ki volt a hibás? És…
- Nyugodjon meg, kórházban van, jöjjön és elmesélek mindent- felálltam, annyi időm nem volt hogy át öltözzek. A magas sarkút lecseréltem a csizmámra belebújtam a hosszú kabátomba. Amikor kinyitottam az ajtót épp Dóriék álltak az ajtó előtt.
- Szi...mi történt?- kérdezte Dóri.
- Sebinek balesete volt, de nem komoly csak pár karcolás, bemegyek a korházba.
- Úr isten- kapta a szája elé a kezét.
- Mi is bemegyünk!- mondta ellent mondás nem tűrően Tommi.
- Oké gyertek- mondtam nekik. Bezártam az ajtót, majd beszálltunk a rendőr kocsiba. A rendőrtől megtudtam hogy Sebinek ketten is neki mentek mert megcsúsztak a jeges úton. Az egyik agyrázkódást szenvedett a másiknak pedig a karja rándult meg. Ez csak egy szerencsétlen baleset volt, egy véletlen volt. Megírtam Kimiéknek és Jaimééknek hogy mi a helyzet, szinte azonnal jött az üzenet.
- Kimi: Úr isten :O ez durva, karácsony napján :/ remélem kutya baja :) am akkor menjünk vagy inkább ne?
- Jaime: Te szent atya gatya :O Bemenjünk mi is?
- Nem tudom hogy mi lesz Kimi :( majd írok hogy jöjjetek vagy nem…attól függ hogy Sebi milyen állapotba lesz // Jaime nem muszáj bejönnötök, am majd Kimi értesít arról hogy gyertek-e? :/
Idegesen forgattam a telefonomat. Nagyon féltem.. pedig azt mondta hogy csak karcolásokat szenvedett, de nekem még az is sok!! Addig-addig forgattam ameddig ki nem esett a kezemből.
- Hé nyugodj le- ölelt át Dóri.
- De nem tudok!!- most már nem csak a telefonommal szórakoztam, de már a lábaimat is rázni kezdtem. Amikor megékeztünk egyből kipattantam, csak hogy nem kellet volna, mert megcsúsztam a jégen, de hála isten nem estem el.
- Héé Dia óvatosan!- mondta Tommi. –De én csak mentem előre. Ahogy beértem egyből a recepcióhoz akartam menni, csak hogy rendőr tudta hogy hol van Sebi így inkább utána mentem. Felmentünk a második emeltre és egyből az első ajtó előtt állt meg. Megfogtam a kilincset és lenyomtam. Sebi az ágyon ült. Egy nővér pedig épp a csuklóját kötötte be. Nem bírtam tovább eltört a mécses és a nyakába ugrottam.
- Annyira aggódtam- nyöszögtem a nyakába.
- Csiii, most már semmi baj nem lesz- simogatta a hátamat. Csak most vettem észre hogy a homlokán egy kisebb seb éktelenkedett
- Fáj?- néztem a sebre.
- Nem- rázta meg a fejét.
- Kész is vagyuk!- mondta nővér aki eddig a csuklóját kötözte. – Magukra hagyom önöket.
- Mi történt a csukóddal?
- Csak megrántottam, semmi komoly!- mosolygott rám.
- Ajj annyira aggódtam!- öleltem meg újra.
- Tudom
- Már akkor gyanús volt ez a dolog hogy több mint 1órát késel, és amikor jött a rendőr akkor már biztosra tudtam hogy nagy baj van.
- Sajnos véletlenek vannak…
- Hála jó istennek hogy nem történt komoly bajod- csókoltam meg. - Kint vannak Tommiék
- Akkor menjük ki- ugrott le az ágyról.
- Azért ne ugrándozzál! Nem vagy még 100%-os
- De semmi bajom!!- mosolygott rám. Megvártam míg felveszi a kabátját, majd kézen fogva kiléptünk.
- Oh haver, jobban vagy?- pacsiztak le egymással.
- Persze kutya bajom. – felvettük a zárójelentést és elhagytuk a kórházat. Ahogy kiértem egyből megcsapott a jéghideg levegő. Egyből fázni kezdtem, de nem csodálom, mert csak egy vékonyka szoknya volt a kabát alatt. Vacogva ültem be a taxiba. A kocsiban írtam Kimiéknek hogy jöhetnek. Egy pillanatra sem engedtem el Sebi kezét, még amikor a nappaliba leültünk. Még mindig nagyon fáztam, így még a kabátomat se vetettem le. A csizmámat viszont lecseréltem a jó meleg papucsomra.
- Szívem ki kell mennem WC-re. Elengedsz?
- Neemm- fogtam szorosabban a karját.
- Vagy az lesz hogy velem jössz vagy befogok pisilni- mondta kisfiúsan. Amikor így beszél legszívesebben felfalnám!
- Na jó menj, addig is iszok egy forró teát, mert még mindig fázok. Ti is kértek teát?- kérdeztem már konyhában Dóriéktól.
- Nem-nem kérünk- mondták egyszerre. Forró teával a kezemben tértem vissza, de ahogy leültem csöngettek.
- Majd én nyitom- mondta Sebi aki éppen ekkor jött ki a WC-ből. Kimiék és Jaiméék voltak. Egyből lerohanták Sebit. Aranyosak voltak hogy így aggódnak érte.
- Sziasztok- mondtam, majd meg öleltem, megpusziltam őket. Levetkőztek és az ajándékokkal a kezükben leültek a kanapéra.
- Érted is aggódtunk ám- mondta Niky. –Gondolom szörnyű érzés volt ezt átélni.
- Hát igen..na de mind1 felejtsük el és inkább ajándékozzunk- vetettem fel az ötletet. Egyenként mindenki odaadta az ajándékát. Kata majd kicsattantak az örömtől.
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ úr isten- pattant fel Kata a kanapéról az ajándékával a kezében. –Diaaaa imádlak!!!!- ölelte meg!!- Köszönöm- mondta könnyes szemmel.
- Ugyan nincs mit!- legyintettem
- Dehogyisnem. – bólogatott hevesen. Adri és Niky is nagyon örültek az ajándéknak. Na és a fiúk is persze. Épp Kimi bontotta ki az ajándékát amikor lekerült róla a csomagolás mosolyra húzta a száját.
- Na gyerekek ez ma este el fog fogyni.
- Kimi szerintem senki se akar Karácsonykor lerészegedni –mondtam mindenki nevében
- Ki mondta hogy ti kaptok belőle?- kérdezte felhúzott szemöldökkel. Kitört mindenkiből a nevetés. A lányoktól egy nagy közös ajándékot kaptam. Annak a dolognak téglalap alakja volt, így fogalmam se volt hogy mi az. Gyorsan kibontottam. Egy fényképalbumot tartottam a kezembe, amit láthatólag ők készítettek. Végig simítottam rajta és kinyitottam. Amikor megláttam az első képet kicsordultak a könnyeim. Mi voltunk rajta. Az a kép még a Hungaroringen készült. Tovább lapoztam és megláttam azokat a képeket amik a 16. születésnapom készültek. Ahogy boldogan önfeledten táncolunk. Annyi szép kép volt benne és egy-egy kép egy emléket őriz.
- Úr isten lányok köszönöm- szipogtam. Amikor az utolsó oldalra lapoztam az üres volt.
- Szeretnénk, ha a mai nap kerülne ide- mondta Niky.
- Persze hogyne- törölgettem le a könnyeimet. Lehoztam az emeletről a fényképező gépet beállítottam és leültem a kanapéra közéjük
- Mondjátok egyszerre hogy Csíííízzz!!- mondta Dóri. Kattan egyet a gép. Azonnal megnéztem és egy tökéletes kép lett.
- Amint tudom elviszem a fotóshoz és kinyomtattatom. – mondtam nekik. Az est tökéletes hangulatban telt. Sokat beszélgettünk, szórakoztunk, társasoztunk és táncoltunk is egy kicsit. Éjjel egy volt mire elmentek. Mosolyogva csuktam be az ajtót magam után. Sebi a kanapén feküdte már és a homlokát masszírozta
- Fáj?- kérdeztem a kanapénak könyökölve
- Ahha.
- Vegyél be egy gyógyszert és feküdj le- úgy is tett. Bevett egy gyenge fájdalom csillapítót ami szinte egyből „fejbe is vágta” . Én még elpakoltam a kaja maradékot, utána vettem egy gyors zuhanyt és bebújtam mellé az ágyba. Megérezte hogy ott vagyok, mert felébred és a mellkasára húzott. Nehéz két napot zárhatok a hátam mögött. Tele volt vidámsággal, boldogsággal érzelemmel, félelemmel...de azt elmondhatom hogy eddig ez volt a legjobb Karácsonyom, még ha Sebi balesett szenvedett is. Az-az egy dolog volt ami ezt a csodálatos karácsonyt beárnyékolta. De isten vele volt és vigyázott rá. Már majdnem elaludtam a mellkasán amikor eszembe jutott hogy elfelejtettem valamit.
- Sebi?
- Hmm..?
- Boldog Karácsonyt!
- Neked is Boldog Karácsonyt Mrs.Vettel- mosolyogva hajtottam a mellkasára a fejemet.

2011. május 21., szombat

55. rész

Igen tudom tudom, hogy már 1hete nem volt friss amit nagyon szégyenlek :(( Rengeteg dolgom volt ezen a héten ezért nem tudtam hozni. Valószínűleg a következő két hétbe elég sok tantárgyból kell majd javítanom, így sztem csak 2-3 részt tudok, majd hozni, de amit vége a sulinak megpróbálok naponta jelentkezni. Na nem fecsegek tovább most csak 3 komit kérek és hozom az újat! :D Enjoy it! :DDDD


Először a gyerekek kapták meg az ajándékokat. Rengeteg játékot és ruhát kaptak. Ahogy kibontották az utolsó játékokat kicsit félrevonultak és játszani kezdtek. Sebi szüleitől egy szép füzetet kaptam ami televolt tikos családi receptekkel. Imádtam főzni így ennél tökéletesebbet nem kaphattam. Melanietól egy csodálatos csizmát, Stephanietól pedig egy méregdrága parfümöt. Mamámtól sálat, sapkát, és kesztyűt kaptam, anyától pedig egy só lámpát. Pont ilyet akartam venni még anno, így ez tökéletes lesz a nappaliba. A nagybátyáméktól egy gyönyörű karórát kaptam. Christől pedig egy olyan Red Bullos pólót kaptam amire a kedvenc szerelőim jó kívánsága volt ráírva és a nevük. Ennek kifejezettem örültem mert nekem ez a póló többet ért mint valami drága ajándék, mert tudom egy szívből jön. Nem mintha a többi nem jönne szívből …csak ez még is más volt Most én következtem így mindenkinek odaadtam az ajándékát.
- Ohh nocsak fűszerek- vette ki a csomagolásból Heike. –De jó!!! Nagyon köszönöm!
- Dia te honnan tudtad hogy Jägermeister a kedvencem?- kérdezte Norbert
- Nem tudtam, csak szimplán ráhibáztam- mosolyogtam. Anya és mamám nagyon örültek az ajándéknak, sőt még egy-egy megbújó könnycseppet is felfedezni véltem. A lányok közül Stephanie hangos visításban tört ki.
- Ááá úr isten,de gyönyörű cipő!!!!- azonnal kivette a csomagolásból és felvette - Oh ez mese szép, köszöööööömmmm!!!- ugrott a nyakamba
- Jól van, jól van még megfojtasz!
- Oh bocsi- majd visszaült a helyére és a cipőjét csodálta. Melanie már sokkal higgadtabbul fogadta hogy ő egy égszer szettet kapott. Végül pedig már csak Sebi marad, felkaptam a kis táskát a fa alól és oda ültem mellé.
- Nézd én nem tudtam drága ajándékokat választani neked..
- Nem is kell- vágott közbe.
- Pisszt! Had mondjam el. –bocsánat kérően rám nézett.
- …nos nem szerettem volna és nem is tudtam venni neked drága ajándékot venni, mert szinte mindened megvan, így én úgy döntöttem még ha nem is annyira színvonalas , inkább én magam készítettem neked ezt- mutattam fel a kis ajándék táskát aminek a mélyén a karkötő lapul. Elvette tőlem, előbb bele nézett és elmosolyodott, majd kivette.
- Oh szívem ennél szebb ajándékot nem is adhattál volna- megölelt majd egy édes csókot nyomott az ajkamra. Megkérte hogy segítsem neki felrakni. Nagyon jó nézett ki rajta, pont hozzá illett. Körbenéztem és láttam hogy mindenki az ajándékait nézi vagy beszélgetnek. A fa alá is benéztem csak hogy észre vettem hogy kis dobozka ott árválkodik egyedül. Ekkor Sebi felkel és a dobozt felveszi a földről, majd oda jön hozzám. Ahogy elnéztem a dobozt biztos valami égszer, fülbevaló vagy karkötő lehet benne.
- Egy kis csöndet kérnék!!- intett mindenkit csendre. Megfogta mindkét kezemet és felhúzott a kanapéról, ő pedig lassan letérdelt elém. Na jó ez egyszerre megrémisztett de ugyan akkor boldogság töltött el. Így biztos elég hülye arcot is vághattam hozzá, mert Sebi egy pillanatra elmosolyodott. De csak akkor jött a nagy meglepetés amikor kinyitotta kis dobozkát, amiben egy csodálatos gyémánt gyűrű díszelgett. A szám tátva marad a szemem pedig a gyűrű és Sebi arca közt ingázott. A többiek meg csak néztek minket nagy szemekkel. Valaki mosolygott valaki meg tátott szájal bámult ránk.
- Claudia Németh, leszel a feleségem??- amikor ezt kimondta egyszerűen nem hittem a fülemnek. Tényleg megtörtént ez velem? Tényleg itt térdel előttem Sebastian Vettel és azt kéri legyek a felesége? Ez egyszerűen hihetetlen!! Fél év leforgása alatt 180°-ot fordult az életem!! Úgy éreztem mintha egy mese világba csöppentem volna és most jött el az a pillanat amikor a mesebeli herceg megkéri a királylány kezét. Bár gyorsan vissza kellett térnem a földre, mert Sebi kezdett kétségbe esett arcot vágni. Végül kimondtam azt a bizonyos szót!:
- I..igen! Igen! IGEN!!1000x is!!!- egyből Sebi nyakába ugrottam és sírni kezdtem. Zavaromban a jobb kezemet nyújtottam a bal helyett. Amikor felhúzta úgy éreztem mintha a fellegek között repülnék, annyira boldog voltam!! Egyszerűen képtelen voltam felfogni hogy ez megtörtént velem. Percekig könnyes szemmel bámultam az újamon lévő gyűrűt. Megszólalni sem bírtam. A többiek persze gratuláltak nekünk, de szinte semmit se fogtam fel belőle. Végül kimentem a konyhába és egy pohár pezsgőt töltöttem magamnak. A pultnak támaszkodva néztem magam elé. Megijedtem amikor valaki hozzáért a vállamhoz, de csak Sebi volt az.
- Nagyon elgondolkodtál- mondta ő is a pultnak dőlve.
- Igen…tudod rengeteg minden kavarog a fejembe..
- Ó-ó ezt vegyem rossz dolognak?
- Nem dehogy is…csak fél év lefogása alatt annyi minden megváltozott mintha egy álom világba csöppentem volna, amiből persze nem tudok, de nem is akarok felébredni. Mintha a sors akarta volna így…hogy megnyerjem azt a versenyt, hogy találkozzak veled, hogy a párom legyél, hogy megkérd a kezemet- néztem a gyűrűmre- hirtelen belepottyantam ebbe a világba, még átgondolni sem volt időm hogy mik történtek velem a fél év során. De hálás vagyok a sorsnak hogy utamba ejtett- fordultam felé- és én örökké veled akarok maradni!- mondtam már-már suttogva. A végén forró szerelmes csókban forrtunk össze. Ezt a tökéletes pillanatot Stephanie zavarta meg.
- Na akkor kicsi lány nem sokára a családunk tagja leszel- mosolygott rám.
- Igen..- mondtam én is mosolyogva és bele gondoltam abba hogy majd én is „Vettel” leszek.
- De ugye nem mindjárt akartok esküvőt?
- Nem-nem dehogy is- néztem Sebire aki biccentet egy aprót a fejével ezzel jelezvén hogy ő sem kíván heteken, hónapokon belül megházasodni. – Beakarom tölteni a 18-at amikor férjez megyek ehhez az idiótához- böktem a fejemmel Sebire.
- Héé, kikérem magamnak!!- csattant fel.
- Hát öcskös hiába kéred ki magadnak neki akkor is igaza van!- Sebi pufogva hagyta el a konyhát. Imádtam amikor bevágja a durcit, olyankor annyira aranyos. Mi is visszamentünk Steph-el a nappaliba. Egészen 10-íg beszélgettünk, majd lassan elkezdtek szállingózni a vendégeke a fürdő fele. Még szerencse hogy ilyen nagy házunk van, így mindenkinek jut hely. Sebivel összepakoltuk a konyhát, eldobáltuk a szétszaggatott csomagolásokat, leoltottuk a villanyokat, majd lassan felballagtunk az emeletre. Már éjfél is elmúlt így nem csodálom hogy a szememet alig bírtam nyitva tartani. Amikor becsuktuk a háló ajtót egyből vetkőzni kezdtem. Amikor a fürdőhöz értem már csak fehérnemű volt rajtam. Alig volt erőm még a csapot is megnyitni de azért sikerült, gyorsan lemosakodtam, fogat mostam, lemostam a sminkemet, majd törölközőbe mentem ki. Egy aranyos látvány fogadott ahogy kiléptem. Sebi az ágyon aludt, hasra feküdve félmeztelenül. Lassan odaültem az ágyra és simogatni kezdtem a hátát, majd az arcát. Éreztem hogy megmozdul, majd a hátára fordul.
- Menj gyorsan mosakodni, jó meleg a fürdő- nem szólt semmit, csak becammogott a fürdőbe. Felvettem a pizsamámat, majd bebújtam a meleg takaró alá, ahol egyből elaludtam. Meg akartam várni, de elnyomott az álom. Reggel arra ébredtem hogy valakik futkosnak a folyosón. Nyöszörögve fordultam át a másik oldalamra. Biztos a fiúk kergetőznek. Annyira hangosan kiabáltak meg futkostak, hogy már nem bírtam tovább és kimentem.
- Héé lehetne egy kicsit halkabban valaki még aludni szeretne!!!!!- kiabáltam ki az ajtóból.
- Ja kislányom ne aludjatok már, dél van! –mondta anya
- Hogy mennyi??- ugrott néhány oktávval feljebb a hangom. Sebi még nagyban aludt így inkább hagytam ő aludni. Felvettem egy melegítő gatyát és egy pulcsit, a hajamat megfésültem és lementem a konyhába valami olyan dolgot keresni ami felébreszt, mert tiszta komás voltam. Amíg leértem a hálóból a konyhába addig legalább 10x ásítottam. Kávéra nem vágytam így egy energia ital mellett döntöttem. Illetve nem is egy, ha nem egyszerre 3-at megittam. Felültem a konyhapultra és inni kezdtem.
- Hát te mit iszol?- kérdezte a mamám
- Energia italt- mutattam a dobozra.
- 3-at??? Mond te normális vagy??- egy határozott mozdulattal kikapta a kezemben lévő italt.
- Héé!!
- Semmi hé! 3-at egyszerre nem lehet meg fog ártani!
- Dehogyis!
- Dehogynem!!- a két üres dobozt eldobta, míg ami kezemben lévő 3.-at kiöntötte a mosogatóba.
- Na jól van nem vitatkozok veled- majd ott hagytam. Ki nem állhatom amikor parancsolgatnak nekem! Nincs annál rosszabb amikor megmondják mi csinálj és mit ne csinálj! Felmentem a hálóba, Sebi még mindig aludt. Egy gonosz ötlet jutott az eszembe. Gyorsan kimentem az erkélyre, a korláton lévő havat a kezembe fogtam, és gyorsan Sebi pólója alá raktam. Szegény úgy ugrott fel mint akit megcsíptek, én pedig az ágyon elterülve röhögtem.
- Teeeeeee!!!!!!!!- mutatott rám. Sajnos arra nem gondoltam hogy becsukjam az erkélyajtót, így ő is gyorsan hozott be havat és futkosni kezdett utánam. Mielőtt elértem volna a fürdőbe megfogott és belenyomta a nyakamba. Hirtelen összerezzentem a hidegtől. Ahogy megolvad a nyakamon egészen a hátam közepéig folyt le a hideg víz.
- Áh áháh ez rohadt hideg!!!- próbáltam eltávolítani a maradék havat a nyakamról a vizet pedig letörölni a hátamról.
- Ugye milyen jó érzés?- állt előttem karba font kezekkel. Ekkor nyitódott a háló ajtó és anya kukucskált be rajta.
- Gyere csak!- intettem neki, majd bejött
- Csak annyit akarok mondani hogy nem sokára ki kéne menni a reptérre mert megy a gépünk.
- Jaj tényleg, pillanat csak összekészülök
- Én szívesen kiviszem magukat- ajánlotta fel a segítséget Sebi.
- Kisfiam mi ez a magázás? Már megbeszéltük hogy tegeződünk, nem? –Sebi csak elvörösödve fürkészte a padlót.
- Na jó akkor kitudod őket vinni?
- Persze, 10 perc és elkészülök. - Hálásan néztem rá, majd egy csókot nyomtam az ajkára. Amikor anyámék is elkészültek, elköszöntem tőlük. Kikísértem őket és addig integettem amíg a kocsi el nem tűnt. Fáradtan másztam vissza a házba, ahol Heike pakolászta a reggeli maradványait. Sok időm nem volt pihenne vagy akár mit is csinálni, mert főznöm kellett, és 6-ra készen kell lennem a vendégek érkezése kor. Bár most nem lesz egy komoly menü, sült krumpli lesz rántott sajttal és egy kis salátával. Amíg Sebi nem ért haza addig Heike is besegített nekem. A sajttal épp végeztünk amikor betoppant Sebi.
- Na akkor mehetünk?- nézett az órájára Norbert.
- Igen mehetünk. – Norbert lehozta a csomagokat az emeletről, gyorsan elköszöntem tőlük és visszatértem a főzéshez. Amikor elindultak épp elkezdett havazni.
- Lassan vezess!- kiabáltam ki az ablakból
- Oké!!!- kiabálta vissza. A sajt az kész volt így elraktam, a sült krumplival és a salátával is gyorsan végeztem. Mire megterítettem már 5 óra volt. Még két óra és jönnek a vendégek. Szinte ugyan az volt a menet mint tegnap, csak ma egy kicsit kevesebb kajával, de több piával. Az ajándékokat lehoztam az emeletről és a fa alá raktam. Fél 6 előtt elmentem átöltözni, amikor ezzel végeztem kinéztem az ablakon és a tájat vastag hó lepte. No de az utakat is. Aggódtam Sebi miatt mert már 1 órája itthon kéne lennie. A kezembe vettem a telefont és felhívtam, csakhogy nem vette fel. Idegesen járkáltam fel alá a magas sarkúban. Már vagy a 20. körömet róttam a nappaliban amikor megszólalt a csengő. Azonnal odafutottam és kinyitottam az ajtót, csak hogy nem az volt akit vártam...


2011. május 14., szombat

54. rész

Sziasztok egy kicsit későn hozom rész, gondolom már mind aludtok vagy az Eurovisios dalfesztivált nézitek :D x)Köszönöm hogy gyorsan összejött az 3 komi :DD Most 4-et kérek és itt az új ;) :DDD Enjoy it! :D


Az éjszaka folyamán valami szépet álmodhattam, csak hogy valami hangos csipogás felébresztett belőle. Nyöszörögve nyomtam le az ébresztőt ami 7 órát jelzett. Kint még sötét volt, ráadásul havazott, ami nem volt baj, sőt végre egy szép fehér karácsonyuk lesz. De valahogy csak nem akartam kiszállni a meleg takaró alól, inkább a fejemre húztam. Sebi mellettem még mélyen aludta álmát. Bár csak néhány szőke tincs látszott ki a takaró alól, ő is jól beburkolózott. Már majdnem vissza aludtam amikor a telefonom kezdett csipogni. Valahogy éreztem tegnap hogy vissza fogok aludni, így a biztonság kedvérét azt is beállítottam. Idegesen kapcsoltam ki az ébresztőt. Erre már Sebi is elkezdett mocorogni. Felém fordult, majd résnyire nyitotta a szemét.
- Már reggel van?- mondta elkezdett hangon.
- Ühüm- bólogattam. Egy hangos nyöszörgés közepette lerúgta magáról a takarót, és felült. Megvakargatta a fejét, majd felkelt. Belelépett a papucsába, majd eltűnt a fürdőbe. Én is követtem a példáját. Felvettem egy meleg köntöst és lecsoszogtam a konyhába. Főztem magamnak egy kávét, bár nagyon ritkán iszok kávét, de most arra volt szükségem. A pultnak dőlve vártam meg míg elkészül a kávém. A gőzölgő kávéval a kezemben a nagy üveg ablakhoz sétáltam és néztem a tájat. Havazott rendesen és már bokáig érő hó volt. Mindig is imádtam a havas tájat csodálni. Olyan megnyugtató. Sebi csoszogásra lettem figyelmes. Már felöltözve állt előttem.
- Na akkor mivel kezdjünk?- kérdezte álmosan
- Nem tudom még fel sem ébredtem- majd vissza fordítottam a fejemet a tájra. –Szerintem előbb reggelizzünk valamit.
- Oké, úgy is kezdek éhes lenni. – mondta, majd a konyhába ment. Én addig elmentem felöltözni. Lefelé menet az emeletről finom illatok csapták meg az orromat.
- Hmm mik ezek a finom illattok??- szagoltam bele a levegőbe.
- Csináltam sült tojást, meg hozzá pirítóst- adta oda az egyik tányért amin a tojás, a pirítóst, és sok zöldség volt rajta. Leültünk az asztalhoz és mindketten falatozni kezdtünk.
- Hmm tökéletes reggeli. –dicsértem meg, aminek az lett a következménye, hogy Sebinek fülig ért a szája. Amikor mind ketten befejeztük a reggelit. Mielőtt hozzáláttam volna a karácsonyi menünek bekapcsoltam a hifit és maxra tekertem fel a hangerőt. Rendesen üvöltött a zene. Imádtam zenével főzni így nekem sokkal könnyebb és gyorsabb a főzés. Megkértem Sebit hogy segítsen elkészíteni nekem a tyúkhúslevest. Adtam a kezébe a receptet, hogy ő is tudja hogyan és mit kell csinálni. Láttam hogy menni fog neki így a levest rábíztam, de azért néha meglestem hogy mit csinál. A főétel töltött csirke volt, zöldség és rizs körettel. A rizzsel gyorsan megvoltam, csak a csirkével szórakoztam sokat. Amikor végre megtöltöttem beraktam a sütőbe. Sebi a leveset kavargatta. Vettem ki egy kanalat és megkóstoltam a levest.
- Na milyen???- kérdezte.
- Finom, nagyon finom- nyaltam le újra a kanalat. Na azt az arcot kellett volna látni ami Sebi vágott. Olyan büszke mosolyt jelent meg az arcára hogy az csak na! A leves kész volt így félre raktam. A sütőben a csirke a rizs pedig föl. Már csak 1 dolog volt hátra a desszert. Megkértem Sebit hogy kezdje el felállítani a fát, addig én elkészítem a desszertet. Nem mertem rábízni a desszertet. Bár már többször bebizonyította hogy remekül tud főzni, de ezt inkább nem vállaltam. Nem akartam bonyolult desszertet csinálni, meg már fáradtam rendesen így tiramisut csináltam. Ahogy végeztem vele beraktam a hűtőbe és segítettem Sebinek. Szépen rakosgattuk fel a fára a megvásárolt díszeket. A létra is előkerült mert már nem értük fel. Már majdnem kész volt, csak a csúcs dísz és az égők hiányoztak. Miután azt is ráraktuk, bedugtuk az égőket és gyönyörű színekbe pompázott a fa. Megbabonázva néztük az előttünk elterülő látványt. Csodálatos volt. Az órára pillantottam ami már fél 5-öt mutatott.
- Ohh úr isten elkések.
- Elviszlek
- Nem kell, fogadd csak anyukádékat, szerintem mindjárt itt lesznek- épp csöngettek. –Na tessék mondtam. Sebi nyitott ajtót majd mind „beözönlöttek”. Norbert, Heike, Fabi, Stephanie, és Melanie. Mindenkinél voltak csomagok. Az egyiknél ajándéktáskába volt a másiknál pedig szép ajándékcsomagolásba. Gyorsan köszöntöttem őket, majd gyorsan felöltöztem jó melegen, és mielőtt kiléptem volna megkértem Sebit hogy terítsen meg,mert erre még nem volt időnk. Hívtam egy taxit, majd „gyorsan” a reptérre vitettem magamat. Már amennyire gyorsan, mert a hótól nehezen lehetett haladni. Negyed óra késéssel szálltam ki a reptérnél. Szinte alig voltak a reptéren, bár nem csodálom mert szent este van és ilyenkor már mindenki otthon van. Leültem egy székre és vártam. Nem sokat kellet várnom mert bemondták hogy a gép nemsokára leszáll. Bár kb. fél órát késett a hóesés miatt. Odaálltam a bejárathoz ás vártam őket. Először a tesómat pillantottam meg, majd utána a mamámat, papámat, nagybátyámat, a feleségét, anyát és Christ. CHRIS???!! Ő mit keres itt???
- Sziasztok- köszöntöttem mindenkit,- Chris te hogy hogy..?
- Én akartam hogy eljöjjön, ugye nem baj?- kérdezte anya
- Nem, dehogy is!- örültem hogy Chris is itt van, csak meglepődtem. Végül is Chris szinte a pótapám, annyira megszerettem. Felvették a csomagjaikat és 2 taxival mentünk haza. Ahogy megérkeztünk, kiszedtük a csomagokat, bentről hangos nevetés szűrődött ki. Amikor beléptünk minden szem ránk szegeződött. Mosolyogva álltak fel mindannyian és jöttek oda hozzánk. Muszáj volt fordítanom mert a mamámék nem tudnak se németül se magyarul. Segítettem nekik felvinni a cuccokat az emeletre, bár nem volt nehéz a táskájuk mert csak 1 éjszakára jöttek. Én gyorsan átöltöztem, mert nem akartam melegítőben lenni. Felvettem egy flitteres arany ruhát és egy fekete magas sarkút. Gyorsan kisminkeltem magamat a hajamat pedig kibontottam. Amikor leértem az emeletről mindenki a kanapén ült és beszélgettek.
- Nos akkor menjünk enni, szerintem már mindannyian éhesek vagyok- ezt mind 3nyelven elmondtam. Felkeltek, majd az asztalhoz vonultunk. Még időm se volt megnézni, de Sebi szépen megterített, 14 személyre. Amikor mindenki leült Sebi segítségével tálaltuk a vacsorát. Az italokat a hűtőből kiszedve a felét az asztalra raktam a másik felét pedig a konyhapulton hagytam. Volt sok minden, bor sör, pezsgő, üdítők, víz, és rövid italok. Mielőtt leültem volna elindítottam halkan a hifit. Hangulatos Karácsonyi számokat választottam ki.
- Ohh mielőtt elfelejteném- gyorsan visszaugrottam a konyhába a gyufáért és meggyújtottam az asztalon lévő gyertyákat. – Na így már tökéletes!! Jó étvágyat mindenkinek!- leültem és enni kezdünk.
- Hmm de finom ez a leves- mondta Heike.
- Ez Sebi érdem- mosolyogtam az „elkövetőre”
- Tényleg??- hüledezett- Nem is tudtam fiam hogy te ilyen jól tudsz főzni!- mosolygott rá. Sebi persze csak vigyorgott. A második fogást is végig dicsérték. Ami boldogsággal töltött el. Nem kerülhette el a figyelmemet az hogy anya és Chris végig egymást nézték. Esküszöm mint két tinédzser! De fura hogy ezt pont én mondom. Csak úgy süt róluk a boldogság. Aminek nagyon örülök hogy végre talált anya egy rendes pasast aki még én is szeretek. Végül amikor már a desszerthez értünk már mindenki tele volt, de hát a legjobbat nem hagyhatjuk ki! Pont mindenkinek 1 szelet jutott, de ez elég is volt. Anyával pakoltunk el az asztalról be a mosogatóba. Annyi időnk már nem volt hogy a mosogató gépbe pakoljuk be, mert Fabi és Márk már nyúzott mindenkit hogy bontsuk már ki az ajándékokat. Most így megnézve a karácsonyfát sokkal szebb volt. Az alja tele volt ajándékokkal. Megtalálható volt a kicsitől a nagy dobozokig.
- Na bontsuk már kiiii őket!!- nyöszörgött Márk.
- Várj egy kicsit még le se fényképeztem – a kezembe vettem a fényképező képet és csináltam egypár képet a fáról és többiekről. Készült néhány vicces kép is.
- Kéne csinálni csoport képet,nem?- kérdezte Sebi
- De-de jó ötlet. – a gépet beállítottam, majd ráraktam a polcra. Megnyomtam majd gyorsan a kanapéhoz futottam és leültem Sebi mellé. Vártunk 10 másodpercet, majd kattant egyet a gép.
- Na most már ajándékozunk!!!!!!- mondta nagy hévvel Fabi.
- Jól van- mondtam neki. Majd leültünk mind a kanapéra és egyesével a fához mentünk…


2011. május 13., péntek

53. rész

Hát sziasztok! "újra" fel kellett tennem, mert valami oknál fogva nem jeleníti meg az új részt..teljesen meghülyült :S na de mind1...még1x felrakom azoknak akik még nem olvasták :) És ugye 3komit kértem amiből 2 már megvan :)


(December 23.)
Reggel elvégeztem a szokásos teendőimet. Délbe pedig neki álltam megcsinálni az ebédedet. Bár elég gyorsan végeztem vele, mert csak két személyre valót főztem. Nem akartam hogy holnapra is maradjon. Megebédeltünk, majd Sebivel együtt neki álltunk takarítani. Amíg ő porszívózott én a port töröltem, utána Sebi lemosta az ablakokat, én pedig a konyhába takarítottam. Amikor végeztünk mind ketten fáradtan dőltünk le a kanapéra.
- Elfáradtam- mondtam, majd a vállára hajtottam a fejemet.
- Én is de nekem még edzenem is kell…- mondta lehangolóan
- Meghívtad anyukátékat holnapra?- váltottam témát
- Igen már meg, és te?
- Én is. Holnap az 5 órási géppel érkeznek.
- Kimenjek eléjük?
- Még nem tudom, attól függ hogyan végzek a főzéssel.
- Hát ha én is segítek akkor gyorsan végzel.
- Hát a gyorsan az kicsit túlzás, mert nem csak a kajára kell figyelni hanem rád is.
- Kikérem magamnak!!- háborodott fel. – Pár napja ki csinált neked vacsorát?
- Te
- És kinek a főztje után nyaltad meg mint a 10 ujjadat?
- A tiéd, de az enyhén túlzás hogy megnyaltam az összes ujjamat
- Vagy tudod mit, van egy ötletem!! –„világosodott” meg
- Micsoda?
- Az hogy majd anyám segít. –mondta vigyorogva
- Nem-nem, egyedül akarom megcsinálni.
- De úgy az életbe nem végzel vele.
- Dehogynem.
- Már megint rád jött a bizonyítási vágy?
- És ha igen?
- Jajj te- ölelt meg. – Tudod hogy már elfogadott téged, és már-már azt mondom hogy szeret
- Tudom de akkor is, leakarom nyűgözni
- Hát jó, tedd azt- mosolygott rám. Megfogta a törlő ruhákat a tisztítószereket és elrakta a helyükre, majd felment az emeltre. Én még egy kicsit pihentem a kanapén. Arra kaptam fel a fejemet hogy csöngetnek. Gondoltam Tommi az, így egy hangos „Gyere” után kinyílt a bejárati ajtó.
- Szerbusz Dia!- köszöntött Tommi.
- Szia, Sebi az emeleten van- mutattam fel.
- Oké, majd itt megvárom- majd leült mellém.
- Akkor holnap után jöttök hozzánk?
- Persze –ekkor Sebi sétált le az emeltről
- Ma ne futtasd meg annyira, sokat dolgozott – kértem Tommit.
- Nem fogom, meg amúgy is ma egy könnyű kis edzést választottam neki.
- És ilyen időbe ki fogtok menni?- kérdeztem
- Dehogyis, lemegyünk az edzőbe –válaszolt Tommi
- Ja jól van, menjetek csak- majd elindultak lefele. Mivel nem volt mit csinálnom, a tv-ben meg nem volt semmi, így úgy döntöttem hogy én is lemegyek hozzájuk egy kicsit edzeni. Felvettem egy rövid gatyát egy ujjatlan pólóval, a sportcipőmet, majd egy doboz Red Bull társaságában elindultam lefelé. Már az ajtó előtt hallani lehetett ahogyan Tommi számol, Sebi pedig nyögdécsel. Amikor beléptem Sebi felnézett a fekve padról.
- Hát te??- kérdezte
- Én is lejöttem egy kicsit, baj?
- Nem dehogyis. – megittam a maradék Red bullt, mielőtt felültem volna a biciklire benyomtam a zenelejátszót. Hogy meglegyen a hangulat egy karácsonyi számot választottam. (http://www.youtube.com/watch?v=J-8VCL4uSUc) A refrént velük énekeltem együtt, a fiúk furcsán nézek rám.
- Mi van nem láttatok még embert énekelni? – a fiuk csak mosolyogtak rajtam. Amikor elfáradtam a biciklin átváltottam súlyzókra. A két fiú is épp súlyzózott én pedig beálltam közéjük. Kicsit furcsán mutatott hogy nekem a kezembe csak 1 kilós súlyzók voltak, míg az övékben 6 kilós. Utána pedig feltérdeltek a nagy labdára és egymásnak dobálták a kislabdát, de mind ezt egyensúlyozva. Én is beszálltam hozzájuk, csak én mindig leestem róla. Nagyon jól szórakoztunk. Sokat nevettünk és hülyéskedtünk. A végén már csak henteregtünk a földön vagy egymás dobáltuk labdákkal. Fáradtan vontuk fel magunkat a nappaliba.
- Pff még egy fárasztó nap- fújtattam egyet.
- Az bizony, aztán még csak most jön a java!
- Ajjj nem akarom!!- nyöszörögtem majd odabújtam hozzá.
- Na fiatalok én elmegyek, előre is Boldog Karácsonyt, majd holnap után találkozunk. Ugye 6- ra jöjjünk?
- Igen arra- válaszoltam, majd kilépett az ajtón –Na én megyek és beülök a kádba- felkeltem, majd a fürdő felé vettem az irányt. A hálóba ledobáltam magamról a cuccokat és már csak melltartóban és bugyiban álltam a fürdőben. Megnyitottam a csapot és telehintettem a kádat a legkülönfélébb sókkal és habfürdőkkel, amik rövid idő alatt varázslatos illattal árasztották el a helységet. Ledoboltam a felesleges ruhadarabokat és beleültem a kádba. Annyira jó érzés volt, ahogy a testemet átjárja a meleg víz. Már jó ideje áztattam magam, mikor hallottam a kilincs nyikorgását. Nem néztem fel tudtam hogy Sebi az. A hallásomra hagyatkoztam nem nyitottam ki a szememet. Hallottam ahogy a ruháját leveti, majd a földre dobja. Éreztem hogy beült mellém, éreztem a leheletét az arcomon, a kezét a combomon. Finom csókokkal borította nyakamat, minden idegszálam megfeszült, testemben pedig már csak a vágy munkálkodott, semmi más. Megéreztem forró nyelvét bőrömön, ahogy egy hosszú csíkot hagyva maga után nyakamtól egészen fülemig vándorol, majd érzékien harapdálni kezdte azt. Bizsergés futott végig a testemen, ahogy lágyan harapott bele alsó ajkamba, majd elválva tőlem melleimet borította be csókokkal. Sokáig már nem bírtuk így lovagló ülésben helyezkedtem el rajta, majd tempót diktáltam. Egyre hangosabban nyögtünk, majd éreztem, már nem vagyok messze. Megkellet kapaszkodnom valamiben mert már nem bírtam tovább és a valami Sebi háta volt. Hirtelen testem ívbe feszült és a kéj mámoros érzése egész testemen végigsöpört. A nyakába borultam és csak öleltük egymást jó néhány pedig. Amikor mind kettőnk légzése visszatért a normál állapotba, elengedtük egymást. Csak néztük egymást. Egyetlen férfi mellettem sem éreztem magam ennyire biztonságban, egyszer sem éreztem még azt, hogy valaki ennyi örömöt szerzett volna nekem. Lassan már a víz is kihűlt ,így kiszálltunk belőle. Sebi egy nagy fürdőlepedőbe „becsomagolt”, majd egy puszit nyomott a homlokomra. Közben ő is a derekára csavart egy törölközőt és elhagyta a fürdőt. A kézmosónak támaszkodva idéztem fel az előbbi eseményeket. Egész végig csak mosolyogtam a dolgon. Nem gondoltam magamról hogy egy ilyen helyzetet is átfogok élni, de tetszik nagyon is. Felvettem a pizsamámat fogat mostam, majd elhagytam a fürdőt. A hálóban Sebi már az ágyban feküdt és egy sport újságot olvasott. Bebújtam mellén és nézni kezdtem az újságot.
- Na mit írnak?- kíváncsiskodtam
- Csak a szokásost, bár van egy olyan cikk benne hogy babát vársz.
- Na tessék, de utálom ezeket a firkászokat. – morgolódtam.
- Inkább lerakom, minek is húznád fel magadat rajta- becsukta és az éjjeli szekrényre tette.
- Aludjuk, mert holnap korán kell kelnünk- mondta, majd leoltotta a villanyt. Jól bevackoltam magamat az ölelésébe. Gyorsan jött az álom a szememre egy ilyen kemény nap után.

2011. május 6., péntek

52. rész

Sziasztok!:) Tudom hogy nem gyűlt össze a 3komi (amit sajnálok), de betudhatom annak hogy ezen a héten érettségi volt és azért nem tudtátok elolvasni vagy írni! :) Most nem lesz komi határ, de azért örülnék a véleményeteknek ;) Enjoy it!


December 19.

Úgy döntöttem hogy ma mindenkinek megveszem a karácsonyi ajándékát. Sebi még alszik, hisz még csak 9óra van. Halkan beosontam a fürdőbe, lezuhanyoztam, majd jó melegen felöltöztem. Írtam egy cetlit Sebinek hogy ne keressen mert majd este jövök haza. A taxiban felírtam hogy hány embernek kell ajándékot vennem. Mire megérkeztem már 20 ember díszelgett a listámon. Bár még ötletem se volt hogy kinek, mit vegyek. Először olyan embereknek választottam ajándékot akik tudom hogy mit szeretnének vagy minek örülnének. Newey például imádja a svájci csokikat, neki vettem 3 táblával. Christiannak egy drága parfümöt, Anyának egy ezüst nyakláncot amin egy szívecske lógott benne pedig „ A legjobb anya” felirattal. Ugyan ilyet vettem a mamámnak is csak neki „ A legjobb mama” felirattal. A lányokat és Sebit hagytam ki, nekik nehéz választani ajándékot, így inkább holnapra halasztom az ajándékainak a megvételét. Még vettem pár szerelőnek néhány apróságot, akik a szívemhez nőttek. Tomminak egy súlyzót vettem amire rágravíroztattam a nevét és hogy „Boldog Karácsonyt!”. Végezetül még Sebi szüleinek vettem ajándékokat. Heikének egy 40 fűszerből álló csomagot, úgy is imád főzni így tökéletes ajándék lesz neki. Norbertnek pedig egy méregdrága italt vettem amihez volt két kristály pohár. Mire kiértem az üzletből már legalább 8 táska volt a kezembe, alig bírtam el őket. Gyorsan hívtam egy taxit és haza vitettem magamat. Kifizettem, megköszöntem, majd befelé vettem az irányt. Ahogy láttam Sebi ellapátolta a havat a bejárat elől, így nem kell nagy hóban végig száguldanom. Ahogy beértem egyből megcsapta az orromat a kaja illat. A zene persze maxon szólt, még azt csodálom nem jöttek át a szomszédok. Levetkőztem a csomagokat pedig a kanapéra vágtam, majd bementem a konyhában. Nem hittem a szememnek Sebi épp a húst fordította át, közben pedig kavargatta a levest. Amikor észrevett az irányító segítségével lehalkította a zenét, majd megtörölte a konyharuhában a kezét.
- Szia szívem- odajött, majd egy csókot lehelt az ajkaimra, utána pedig vissza fordult a tűzhelyhez.
- Mi ez a nagy sütés főzés?- kérdeztem meglepetten.
- Hát csak kedveskedni szerettem volna- nézett rám szerényen, ilyenkor olyan zabálni való
- Jajj na gyere ide- majd megöleltem- És mi készül?- vettem le a fedő az egyik lábosról.
- Ez titok!- kivette a kezemből a fedőt, majd visszahelyezte a helyére. – Neked nincs más dolgod mint leülni- közben tolt kifele a konyhából – ide, és várni –kihúzta a széket, majd leültetett.
- Oké- én csak ennyit válaszoltam, majd eltűnt a konyhába. Nem sokára megjelent az előétellel, letette elém a gőzölgő levest.
- A kedvenced, brokkoli krémleves.
- Oh- kezembe vettem a kanalt, belemártotta, megfújtam és bekaptam. Sebi úgy lesett mintha nem látott volna fehér embert.
- Na milyen.???- kérdezte nagy hévvel.
- Erre csak annyit mondok- mondtam fapofával- hogy...isteni!!! - Sebi hatalmas vigyorral tért vissza a konyhába. Amikor megettem hozta a főételt. Egy nagy tányért tett le elém, amin volt egy kis főtt krumpli, egy kis rizs és párolt csirke, hozzá pedig uborkasaláta. Most már ő is csatlakozott hozzám.
- Na és miket vettél??- kérdezte két falat közt.
- Karácsonyi ajándékokat….de mielőtt megnéz el is rakom őket- felálltam majd felvittem az emeletre. Mivel nem az ő ajándéka ezért annyira nem rejtem el. A gardróbomba raktam a táskákat. Visszamentem, majd folytattam tovább a vacsorát.
- Amúgy nem néztem volna meg.
- Nem baj akkor is- mondtam mosolyogva. Amikor a főételt is elfogyasztottam már tele voltam. De ahogy látom még desszert is van. Hogy fog belém férni? Sebi elvitte a tányérokat és két sütivel tért vissza.
- Mivel a sütést nem vállaltam, mert nem akartam felégetni a konyhát azért remélem nem baj ha a sütiket cukrászdából rendeltem.
- Jajj dehogy baj!- legyintettem. Szerencsére én a kisebbik sütit kaptam, így még azt belém tuszkoltam.
- Fúúú tele vagyok- dőltem hátra és a hasamra raktam a kezemet.
- Örülök neki- mosolygott arám.
- Még senki se csinált nekem ilyen csodálatos vacsorát.
- Tényleg?? Senki?- húzta fel a szemöldökét.
- Nem- ingattam a fejemet. –De azért nagyon szépen köszönöm ezt a fantasztikus vacsorát!!
- Nincs mit- kedvesen mosolygott rám.
- Na én elmegyek lefürdök aztán lefekszek, mert hulla fárad vagyok és a lábam is fáj.
- Jól van menj csak- felálltunk, majd a saját tányéromat elvittem a mosogatóba – Ne segítsek összepakolni?
- Nem, nem kell gyorsan berakom ezeket- mutatott a tányérokra- a mosogatóba a megmarad kaját mert berakom a hűtőbe aztán majd én is csatlakozok hozzád.
- Jól van- mielőtt elváltunk egy csókot nyomtam az ajkára, csak hogy ez neki nem volt elég és visszahúzott magához még néhány csókra. Amikor „megszabadultam” tőle, szinte úgy vonszoltam fel magamat az emeltre. Most legszívesebben beleültem voltan egy nagy kád vízbe, de ha megteszem tuti elalszok benne, így inkább vettem egy gyors zuhanyt és bebújtam a meleg takaró alá ahol egyből elnyomott az álom. (December 20.) Másnap újra a boltokat jártam. Szerencsére ma már mindenkinek meg tudtam venne az ajándékát, kivétel Sebinek. Sajnos még mindig nem volt ötletem hogy mit vegyek neki. Adri tegnap elkotyogta hogy ő mindig is egy Macbook pro laptopra vágyott, így megvettem neki. Igaz nem volt olcsó de megérdemelte. Adritól megtudtam hogy Kata egy Nikon fényképezőgépnek nagyon örülne így megvettem neki. Nikynek egy fehér jégkorit, Dórinak pedig egy gyönyörű spicc cipőt. Na a lányoknak már megvan már csak a fiuknak kell megvennem. Az egyik üzletbe megtaláltam a megfelelő ajándékot Jaimének. Egy fából kifaragott bika ami a spanyol zászló színével volt kifestve. Kiminek egy üveg Finlandiát. Tudtam hogy ezt biztos szereti, így nem bonyolítottam túl. Egy padra leülve elővettem a cetlimet amire a nevek voltak felírva. Gyorsan megnéztem hogy mindenkinek meg vettem-e. Azon a cetlin csak Sebi neve nem volt kipipálva, így gondolkodóba estem. Nem tudtam hogy mit vegyek neki. Rengeteg dolga volt neki, a ruhákon elkezdve a parfümökön át a kisautókig. Szóval mindene megvolt. Felálltam és újra elindultam a csomagokkal együtt Sebi ajándéka után keresve. Reméltem hogy valamit meglátok majd a kirakatba amit megtudok neki venni, csakhogy már vagy 3x-rra jártam körbe a bevásárlóközpontot és semmi. Szomorúan ültem le arra a padra ahol az előbb ültem.
- Ajj miért ilyen nehéz neki ajándékot választani?? – mondtam magamnak. Közben pedig az embereket figyeltem. Egyszer csak egy kis bolton akadt meg a szemem, ahol csak is fonalakat árultak. És ekkor beugrott!! Emlékszem hogy még amikor Szingapúrban voltunk akkor Sebi szájából elhangzott egy olyan mondat hogy „ Héé Jaime tetszik a karkötőd! Ilyet nekem is be kell szerezni!” Azt a karkötőt Adri fonta Jaimének. Egyből felpattantam és szinte beszáguldottam a kisboltba. Körülbelül vagy 20 színű fonalat vettem. Fáradtan, de boldogan tértem haza. Sebi épp a kondiba volt így gyorsan elrejtettem a cuccokat. (December 21) Kedden elmentünk bevásárolni, de most ennivaló és innivalót vettünk. Újabb nap ment el a vásárlással és egyre közelebb a karácsony. (December 22) Szerda délelőtt egy puffanásra ébredtem fel. Egyből felkaptam a fejemet amit nem kellett volna mert megszédültem. Azt veszem észre hogy mellettem üres az ágy, de viszont valaki az ágy mellett németül szitkozódik. Ahogy Sebi felpróbál tápászkodni egyből elkapott a röhögő görcs
- Ne nevess ez nem vicces- morgolódott, de én csak röhögtem tovább
- Hogy...hogy lehetsz ilyen szerencsétlen hogy leesel az ágyról??- nevettem tovább. Ekkor Sebi egy hirtelen mozdulattal lelökött az ágyról és takaróstul borultam le az ágyról.
- Áúúú te idióta!!!- emeltem fel a hangomat, de a végén elröhögtem magamat.
- Legközelebb jól gondold meg hogy mikor röhögsz ki- nézett le rám az ágyról és közben pedig mosolygott. Feltápászkodtam és egy jó nagyot sóztam a fejére a párnámmal.
- Héééé!!!
- Ezt azért kapod mert lelöktél az ágyról és mert fáj a fenekem- tapogattam meg az említett testrészemet.
- Te pedig azért kaptad mert kiröhögtél- kontrázott.
- Júúj te így karácsony előtt még a végén bezárlak a pincébe!
- Haha, na azt megnézem- nevetett ki. A délelőttöm úgy telt hogy egymást ugrattuk. Hálát adtam hogy ebéd után elvitte Tommi Sebit megfuttatni, így alkalmam nyílt arra hogy elkészítsem Sebi ajándékát. De előtte még lehoztam az össze ajándékot hogy becsomagoljam őket. Fekete és kék színeket használtam. Szinte az egész napom bele telt abba hogy megfonjam. Extraként még azt is belefontam hogy „I Love You”. Mire végeztem már 6 óra volt. Pont végeztem vele, amikor hallom hogy kattanik a zár és Sebi lép be rajta. Gyorsan eldugtam a zsebembe, és elkezdtem becsomagolni az ajándékokat.
- Szia szívem- dobta le magát mellém, majd megcsókolt.
- Sós vagy.
- Nem mondod? Talán azért meg az-az idióta finn 5ször körbefuttatta velem a parkot. Amúgy mit csinálsz?
- Nem egyértelmű? Ajándékot csomagolok.
- Na és melyik az enyém??- nézegette az asztalon lévő dolgokat
- Egyik se. A tiéd jól elvan rejtve.! – ha tudná hogy kb. 20cm van tőle.
- Akkor megkeresem- vigyorgott a képembe.
- Csak nyugodtan- legyintettem neki, majd tovább csomagoltam. – Tudod mit inkább keresd meg a fürdőt.
- Ezzel most célozni akarsz valamire?- húzta fel a szemöldökét.
- Igen, arra hogy büdös vagy!
- Akkor gyere ide- majd megölelt.
- Neeee!!
- Deeeeeee!- agyon vissza ölelgetett ,aminek az lett a vége hogy én is eléggé szagos lettem.
- Most nézd meg mit csináltál!!
- Most már te is szagos vagy amilyen én- vigyorgott rám, futni kezdett, mert hozzá vágtam díszpárnát, csak hogy már nem érte el, és a földön csúszott végig. Este 9 óra volt mire végeztem a csomagolással. Egymásra raktam őket, majd a kezembe fogtam és felvittem az emeltre, bár nem volt egy okos döntés egyszerre felvinni őket, mert lépcsőfokonként esett le egy ajándék.
- Na jó akkor egyesével viszlek fel titeket - beszéltem az ajándékokhoz.
- Te kihez beszélsz?- kérdezte Sebi a lépcső tetején
- Szerinted? Ezekhez- mutattam a földön heverő ajándékokra.
- Majd én segítek- a felét felvitte a másik felét pedig én. Bedobtuk őket a vendégszobába, onnan pedig egyenesesen mentem be fürdőbe. Egy gyors zuhanyzás után mindketten bevágódtunk az ágyba és egyből elaludtunk.