21. rész

Bocsi, de egy kissé megcsúsztam az új résszel. A Kommenthatár: 3 :DD


Sebinek igaza volt, mert már a reggeli újságban benne voltunk. Vicces volt magamat olvasni az újságban ugyan is én még soha nem szerepeltem egy újságban se, és most egyből a címlapra kerülök. A kezemben egy bögre kakaóval és az újsággal ültem le törökülésben a kanapéra. Elolvastam rólunk szólt híreket közben a kakaómat szürcsölgettem. Egy gyengéd kéz érintését éreztem a vállamon. Hátrafordultam és egy kócos Sebivel találtam magam szembe. Így mindig olyan aranyos, ahogy a haja összevissza áll.
- Gyere nézd meg! A címlapon vagyunk- majd odatelepedett mellém és egy csókot nyomott a számra.
- Hmm…csak nem kakaót iszol?- kérdezte csillogó szemekkel
- De azt. Kérsz?- egyből elvette a kakaómat és inni kezdte. Úgy itta mintha az élete múlna rajta.
- Héé azért az őszeset ne idd meg - vettem el tőle a bögrét, de sajnos már csak egy korty maradt az alján.
- Bocsi. Csak már évek óta nem ittam és egyszerűen imádom- közben pedig a szájáról nyalogatta le a kakaó maradványait.
- Ejj te gyerek!
- Hát nem is tudom, hogy közülünk ki a gyere?- kérdezte csípőre tett kézzel.
- Te - böktem a mellkasára.
- Ooohh hát persze, én vagyok a 16 éves nem?
- Nem te 23 vagy de te akkor is gyerek vagy- nyújtottam rá a nyelvemet.
- Ha még egyszer kidugod, leharapom- majd közelebb ült. Nem tétováztam újra kidugtam a nyelvemet, majd Sebi hirtelen rám ugrott és tényleg megharapta a nyelvemet, meg a számat is. Én persze úgy visítottam, mint egy kismalac.
- Áhhúú…jézuszom te nem vagy normálisz - mondtam kicsit pöszén, mert épp a nyelvemet tapogattam.
- Én mondtam hogy megharapom - mondta vigyorogva.
- Jól van ezt még visszakapod- fenyegetőleg megráztam a mutató újamat.
- Na jól van gyere ide- majd az ölébe húzott és szenvedélyesen megcsókolt. Mikor elváltak ajkaink a vállára hajtottam a fejemet.
- Azt hiszed ezzel minden el van rendezve??- kérdeztem színpadiasan. Majd heves bólogatásba kezdett- Azt csak szeretnéd, meg kell hogy fegyelmezzelek valamivel.
- Hmm és mivel??- kérdezte kacéran.
- Majd meglátod. - Hosszú csönd következett, végül én törtem meg.
- Nagyon megszerettem az apádat. Nagyon jó fej, mindenben segít, szinte már úgy tekintek rám mintha...- ekkor elhallgattam.
-...mintha az apád lenne- fejezte be a mondatomat. Majd bólogatásba kezdtem.
- Tudod nekem 3 éves koromban elváltak a szüleim, és egyáltalán nem gondoskodott egészen máig rólam. Most hirtelen feltűnt és nevelgetni próbál. De hát már egy 16 évest nem kell nevelni. Jól megvoltam apa nélkül is, elboldogultam, mert talpra esett vagyok. De amikor bemutattad nekem az apádat, úgy éreztem, hogy valami hiányzik az éltemből. Ő befoltozta a szívemen a lyukakat. És már úgy tekintek rá mintha a saját apám lenne- mondtam könnyes szemmel.
- Jajj, sajnálom- majd szorosan megölelt. – Ránk mindenben számíthatsz, és soha nem engednénk, hogy bajod essen. Nagyon szeretlek!- ekkor eltört a mécses és sírni kezdtem. Sebi nyugtatólag a hátamat simogatta. Lassan megnyugodtam. Kicsit eltávolodtam, hogy lássam az arcát.
- El fogsz késni- közben letöröltem egy könnycseppet az arcomról.
- Nem, még van időnk- majd megcsókolt a csókja melegséget és törődést sugárzott. Ez most annyira jól esett. Majd lassan „kimásztunk” egymás szájából, és elindultunk a pályára. Ahogy beértünk egyből siettünk a boxba, mert megindult egy csapat fotós és riporter felénk. Szerencsére még épp beértünk. Fúújj de utálom őket. Állandóan a nyomunkban vannak. Míg magamban morgolódtam addig Sebi elment készülődni, mert kicsit késésben voltunk. Az autója mögötti pultra felültem és vártam, hogy mikor jön ki. Amikor kijött egy szerencse csókot nyomtam az ajkaira, majd felvette bukót és a fiúk bekötötték a kocsiba. Felraktam egy fülest és már is elindult az időmérő. A vége nagyon szoros volt. Végül sajnos Sebi marad alul. Mindössze 0.66 századdal marad le Alonso mögött. Ami szinte semmi, időben. De viszont az már nem mindegy hogy egy olyan pályán ahol nagyon nehezen tudsz előzni első vagy második vagy. Miután Sebi végzett a kötelező interjúkkal, belevetettük magunkat a szingapúri éjszakába. Egyszerűen csodálatos ez a város. A sok kivilágított épület, hidak, minden. Lélegzetelállító, szívesen lakén itt, de egy valami visszatart a magas páratartalom, azt egyáltalán nem bírom. Bementünk egy két ajándék boltba és vettünk néhány ázsiai különlegességet. Ahhoz képest, hogy már kb. éjfél lehetett, még mindig rengetegen voltak az utcán, itt igazán most kezdődik az élet. De már vissza kellet menni, mert holnap egy eléggé nehéz és megterhelő futam vár Sebire. Délelőtt 11 kor ébredtünk meg. Egy kicsit még lustálkodtunk, majd utána lementünk reggelizni vagy is inkább úgy mondom, hogy ebédelni. Amíg Sebi felszaladt a cuccáért, addig telefonáltam Katának.
- Szia, mondjad - szinte alig hallottam a zajtól.
- Szia, te merre vagy?- muszáj volt kiabálnom a telefonba, mert különben nem hallotta volna.
- A pályán.
- Mikor mentél ki?
- Itt aludtam- először nem értettem, de utána rájöttem, hogy biztos Daviddal volt.
- Ohhh, már értem. Mi most indulunk. Majd ott találkozunk, szia - majd bontottam a vonalat. Ahogy leért Sebi, egyből elindultunk a kocsi fele, csak mielőtt beszálltunk volna a kocsiba „megtámadtak” minket a rajongók. Ami nagyon furcsa volt számomra, hogy egy kb. 12 éves kislány kért tőlem autogramot. Eléggé furcsa egy érzés volt. Tőlem kérnek autogramot? Amikor már mindenki megkapta, amit akart, végre elindultunk a pályára. Ahogy beértünk a home-ba az utunk kettévált. Sebi ment a mérnökökhöz egyeztetni és meg mentem megkeresni Katát. Már egy jó ideje keresgéltem, amikor egy nyitott ajtó mögül megláttam Katát és Davidod eléggé hiányos öltözetben egymást falni. Óh édes istenem legalább az ajtót zárják magukra. Halkan becsuktam az ajtót a kíváncsiskodó szemek előtt és egy „táblát” akasztottam rá „NE zavarj” felirattal. Mosolyogva elbandukoltam a terasz felé. Ott leültem egy doboz Red Bull társaságában és csodáltam a már-már lenyugvó naplementét. Egyszerűen imádtam a naplementét nézni, mert olyan varázslatos. Egészen addig néztem, amíg el nem tűnt a nap és az égbolt narancssárgáról feketére nem változott. Hirtelen egy meleg kéz érintését a vállamon, már tudtam, hogy kilehet a tulajdonosa. Megfordultam és már menetre készen állt előttem.
- Nem jössz? Mindjárt kinyitják a boxutcát.
- Már ennyi az idő???- néztem rá döbbenten. Bólintott egy aprót – Akkor menjünk - majd kézen fogva elindultunk a rajtrács felé.