27. rész

Meghoztam a frisst! Most csak 1 komit kérek, mert látom a kettőt nem tudjátok teljesíteni :) Enjoy it! :DD


Hajnali 4 kor landolt Svájcban a gépünk. A reptértől meg még kb. 1 óra az út hazáig. Igen most már mondhatom, hogy az-az otthonom. Annak ellenére, hogy a repülő út több mint ¾ -ét végig aludtuk, még is álmosak voltunk, így lefeküdtünk aludni. Dél körül pedig felébredtünk, immár frissen. Amíg Sebi aludt leugrottam a boltba némi kajáért, mert itthon nem volt semmi. A kócos hajú németemet a finom illatok vonzották le a konyhába.
- Hmm, mit sütsz kis szűcs tán sós húst sütsz kis szűcs?- mondta el a kis mondókát ami hangos kacagást váltott ki belőlem.
- Mondj jól vagy?- tettem a kezem a homlokára- Nem szoktál te ilyeneket mondani- mosolyogtam rá kedvesen.
- Csak boldog vagyok hogy magam mellett tudhatlak. Enyém a világ legszebb, a legokosabb, a legjobban főző nője!!!- lassan és gyengéden végig simított az arcomon. – Szeretlek!! Imádlak!! Amíg világ a világ- majd magához húzott és szorosan megöleltük egymást. Nagyon jól estek a szavai, szinte a szívemet simogatták azok a kedves szavak. Ahogy kész lett a kaja, az asztalhoz ültünk és elfogyasztottuk. Amíg én felöltöztem és összepakoltam pár napra, addig Sebi felhívta Kimit. Majd miután Sebi is magára kapott valamit elindultunk Kimihez elkérni a repülő kulcsait. Kimitől pedig taxival mentünk a reptérre. Ott várt minket egy pilóta. Odaadtuk neki a kulcsot és már is a felhők felett szálltunk. Ahogy megérkeztem magyarba felhívtam anyámat hogy egy órán belül érkezünk. Ugyan is nem Ferihegyen szálltunk le, ha nem Sármelléken, mert ez közelebb van Zalaegerszeghez. Amikor megérkeztünk ahhoz a házhoz ahol kb. 10 évemet töltöttem ott, elérzékenyültem egy kicsit mert annyi jó és annyit rossz emléket őrzött. A kulcsommal bementem, felmentünk a lépcsőn és benyitottam. Amikor beléptem mindenki a konyhában ült és beszélgettek.
- Halihóó!!!- vigyorogtam rájuk. Felém fordultak és egyenként mindenki megölelt. A mamám a papám, anyukám a nagybátyám a tesóm. Nagyon örültem, hogy végre láthatom őket.
- Szeretném nektek bemutatni a barátomat Sebastian Vettelt - mutattam a mögöttem álló kedvesemre. Mindenki üdvözölte őt és kedvesen mosolyogtak rá. Majd leültünk a megterített asztalhoz. Finomabbnál finomabb étkek voltak az asztalon. Ráadásul még a kedvenceim is helyt kaptak az asztalon. Mindenből bőségesen szedtem én is és Sebi is. A többiek azt figyelték, hogy milyen jó ízűen eszi Sebi a magyar kajákat.
- Már főztem neki sok magyar kaját és imádja - mondtam két falat között erre rám mosolygott szóval megértette. Sebi egész végig csendben volt az asztalnál csak az figyelte, hogy milyen jól elbeszélgetek valakivel. Mondjuk megértem először találkozott a szüleimmel. Olyan kis aranyos volt, mint egy megszeppent kisfiú. A további beszélgetést a nappaliban töltöttük. Ott már muszáj volt fordítanom, mert Sebi is kinyílt, mint egy virág és csak úgy ömlött belőle a sok szó. A költözést nem említettem még nekik, mert még csak most érkeztünk és már is el akarunk menni. Éjjel olyan 1óra körül fejeztük be a beszélgetést, mert már mindenki fárad volt. Ahogy bemenetem a szobámba egyből megtámadtak az emlékek. A rengeteg kép, ami a polcon virított. Az egyik az osztályomat ábrázolta. Vagy is inkább úgy mondom, hogy a volt osztályom. Mindenki mosolygott azon a képen, de ez csak álca volt, mert belül mindegyik hideg és üres, de valahogy mégis hiányoztak, ha csak felszínes is volt nagyon szerettem őket. Főleg a fiukat, azok a nevetések az ökörködések a csínytevések mind-mind nagyon hiányozni fognak. És persze a különböző kis emléktárgyakat sem szabad kihagyni. Leültem az ágyamra kezemben a legfontosabb tárgyakkal és újra és újra körbenéztem a szobába, közben pedig azokat szorongattam. Egy könnycsepp gurult végig az arcomon. Mindent a hátam mögött fogok hagyni és soha nem fogok ide visszatérni. Lehet, hogy sok jót, adott nekem az a hely, de viszont annál több rosszat és egyszerűen képtelen vagyok arra, hogy még több rosszat lenyeljek. Nem, nem megy!! A gondolatmenetemet Sebi szakította félbe.
- Jól vagy?- kérdezte majd odaült mellém és rám nézett.
- Persze csak tudod az emlékek- nevettem fel szarkasztikusan. Majd szorosan megölelt. Úgy szorítottam mintha az életem múlna rajta. És újra utat engedtem a könnyeimnek. Simogatni kezdte a hátamat, hogy megnyugodjak. Végül sikerült is. Lassan elengedtük egymást, majd megágyaztunk és egymást ölelve aludtunk el. Délelőtt felkelve megreggeliztünk és együtt elindultunk még utoljára látni a várost.
- Szerinted felismernek?
- Nem hiszem. 10-ből 3-an talán ha felismernek.
Első utam az iskolába vezetett. Már messziről láttam őket. Épp matek óra volt. Hmm, azok a matek órák, de hiányozni fognak nekem!!! Majd megálltam a kapu előtt.
- Szeretnék csak egyedül bemenni oda- mutattam a bejárast fele. Szeretném egyedül elintézni.
- Rendben persze, menj csak- majd egy puszit nyomott a homlokomra. Bementem a portás mosolyogva fogadott, majd elindultam az 5-ös terem felé. Ahogy odaértem bekopogtam és benyitottam. Az összes szem rám szegeződött valaki mosolyra húzta a száját valaki visítozva fogadott, valaki pedig le se sz*rt.
- Először is azt szeretném mondani, hogy mindannyian nagyon hiányoztatok, de csak egy pillanatra ugrottam be, hogy elbúcsúzzak tőletek, talán örökre. Ugyan is elköltözök innen Svájcba és többet ide már nem jövök vissza. –mondtam letörten. – Szóval csak annyit hogy kívánom nektek hogy legyetek boldogok és találjátok meg a másik feleteket- néztem a kint lévő kedvesemre, erre a többiek is kinéztek és kb. az osztály ¾ része tátott szájjal bámult ki.
- Ugye rosszul látok??- kérdezte az egyik osztálytársam.
- Nem, tényleg ő az - mondtam mosolyogva. – Na, szóval ha esetleg Svájc felé jártok akkor csak csörögjetek rám. – kacsintottam rájuk.
- Hiányozni fogsz- mondta az egy egyik osztálytársam.
- Ti is nekem- ekkor eltört a mécses és sírni kezdtem- Gyertek ide és utoljára öleljetek meg- tártam szét a kezemet és megindultak felém. Mindenki megölelt és megpuszilt.
- Rám mindig számíthatsz!!- súgta a fülembe az egyik fiú. Felkuncogtam, és egy halk köszönömöt motyogtam el. Majd még egyszer megöleltem azokat, akik közel álltak hozzám, végül kiléptem az ajtón. Kézen fogva mentünk el és magam mögött hagyva az iskolát. Aznap
minden számomra fontos helyre elmentünk. Este körül értünk vissza. Megkértem Sebit hogy segítsen összepakolni a cuccaimat. 6 nagy bőrönd telt meg a dolgaimmal. Amikor végeztünk fáradton rogytam le az ágyra és a körülöttem lévő üres polcokat, szekrényeket néztem. Végül erőt vettem magamon és megmondtam nekik, hogy elköltözök. A hírt egész jól fogadták, pedig rosszabbra számítottam. Lehet, hogy látják, hogy jó kezekben leszek Sebi mellet és ezét döntöttek úgy hogy elengednek? Pedig világ életükben féltettek mindentől, és most meg egyszerre belemennek. Hmm érdekes! Másnap reggel elbúcsúztam tőlük és már repültünk is vissza Svájcba. Fáradtam rogytam le az egyik kényelmes ülésbe. Milyen jó hogy Kimi magán gépével utazunk legalább itt csend és nyugalom van, nem pedig az a zsivaj, az most pont nem hiányozna az éltemből, csak egy kis nyugalomra van szükségem. El is bóbiskoltam és már csak arra ébredtem fel, hogy landolt a gép és Sebi szólongat.
- Szívem megérkeztünk!- szólongatott.
- Hmm??- nyitottam ki a szememet. Majd felkeltem megigazítottam a ruhámat és magma után húztam 3 bőröndöt, Sebi meg a többit. Hívtunk egy taxit és haza mentünk. A csomagokat felvittük az emeletre és ott kipakoltam, közben pedig zenét hallgattam, hogy gyorsan és jobban menjen a pakolás. Egész nap beletelt mire elpakoltam mindent. Úgy döntöttünk, hogy este megnézünk egy vagon filmet. Úgy is lett megnéztünk kb. 6 filmet egymás után. Hajnali 2 körül vánszorogtunk fel az emeletre, majd bedobtuk magunkat az ágyba. A hétvégén kaptunk egy üzenetet Sebi sajtósától hogy felkértek minket egy fotózásra. Hétfőn Bécsben meg kell jelennünk. Részleteket nem árultak el így csak találgattuk, hogy milyen fotózás lehet.