30. rész

Itt az új rész, úgy volt hogy csak pénteken lesz új rész, de Dóri unszolására megírtam :))) Remélem most örülsz!!!! :DDDD Hát akkor élvezzétek ki!


Másnap reggel egy hangos dörrenésre ébredtem. Hirtelen felkaptam a fejemet, aminek következtében megszédültem. Bár a redőnyök nem voltak lehúzva, de elég sötét volt oda kint, pedig már 8 óra. Lassan felkeltem, odabotorkáltam majd kinéztem az ablakon. Szakad az eső, az utcákon hömpölygött a víz, az ég pedig nagyon sötét volt. Na, szép így hogy lesz verseny? Vissza kellet feküdnöm, mert újra elszédültem és hányingerem is lett. Utáltam betegnek lenni. Lucas készített nekem reggelit, de nem bírtam megenni.
- Addig ne megyek el ameddig egy falatot nem ettél!- állt csípőre tett kézzel az ágy előtt.
- De Lucas nem bírom megenni, még egy falatot se, ha csak ránézek, elkap a hányinger. – ráztam közben a fejemet.
- Jól van- adta be a derekát, majd összeszedte a cuccait és távozott. Én pedig csak feküdtem és bámultam a plafont. Futamkezdés előtt jó bő 1órával elmentem fürödni. Megnyitottam a csapot és a hatalmas kádba mindenféle fürdő sót hintettem. Meggyújtottam pár aromaterápiás gyertyát is. Ahogy megéreztem az illatát úgy éreztem mintha sokkal jobban lennék. Feltűztem a hajamat, majd beleültem a kádba. Kb. 1 órát áztattam magamat a kádban, majd kiszálltam és felöltöztem. Határozottan jobban lettem! Beültem a fotelbe majd bekapcsoltam a tv-t. Épp Sebastiant mutatták aki, egy erőltetett mosolyt küldött a kamerába. Megráztam a fejemet. Majd szép lassan elindult a mezőny, de 3 körrel utána félbeszakították. Meg is értem, hogy félbe szakították, mert ilyen körülmények között nem lehet vezetni. Egyedül azzal volt problémám, hogy az információkat kínaiul írták ki, amiből egy mukkot se értettem. Szuper! Úgy döntöttem, hogy kimegyek és főzők magnak egy teát, amire már visszaértem elindult a mezőny. A 20. körig semmi izgalmas dolog nem történt, a 20. körben Webber megcsúszott kipördült, majd a mögötte érkező Alonso még kikerülte, Rosbergnek ez már nem sikerült és eltalálta. Ezután több biztonsági autós fázis szakította meg a versenyt. Több pilóta is a fényviszonyokra panaszkodott. Majd arra lettem figyelmes, hogy a másik Red Bull autó hátuljából fehér füst száll fel. Ez bizony motorhiba lesz. Így Seb is kiesett. Az agyam egyáltalán nem sajnálta, de a szívem annál inkább. A kaotikus versenyt Alonso nyerte Hamilton előtt. Miután vége lett a versenynek, elkezdtem összepakolni a cuccaimat, bár nem sok mindet kellet összepakolni, mert ebbe a pár napba nem használtam sok mindent. Miután készen lettem, úgy döntöttem lemegyek az étterembe, mert kezdtem éhes lenni. Nem csodálom, mert 2 napja nem ettem semmit a betegség miatt, ami pikk-pakk eltűnt. Ahogy leértem leültem egy eldugott asztalkához és rendeltem magamnak. Innen pont mindet beláttam. Arra lettem figyelmes hogy valaki kihúzza a mellettem lévő széket és leül.
- Szia Tommi, mi a helyzet?
- Semmi, de mond hogy vagy? már nem vagy beteg?
- Nem, bár nem vagyok 100%- os, de jól.
- Veled tarthatok?
- Hát persze- mosolyogtam rá. Majd Tommi is rendelt magának. És így együtt fogyasztottuk el a vacsoránkat. Sok mindenről beszélgettünk. Csak egy valamit nem akartam szóba hozni, de valahogy még is szóba került.
- Rossz rátok nézni.
- Kire?- kérdeztem két falat között.
- Hát rád meg Sebre- ekkor kissé elkomorult az arcom. – Lehet hogy mind ketten hibáztatok, de senki sem tökéletes, megtörténnek ilyen dolgok, de tudni kell bocsánatot kérni.
- Kérjen előbb ő bocsánatot!- fontam keresztbe a kezem a mellem előtt.
- Seb is ezt mondta- nevette el magát - Mind ketten makacsok vagytok, mint az öszvér.
- Ez van - majd felálltam és felmentem a szobába. A szobában korom sötét volt. Épp a villanyt kerestem, amikor valaki megragadta a kezemet és magához húzva megcsókolt. Egyre szenvedélyesebben csókolóztunk, majd hátrálni kezdtünk a háló felé. Felkapott majd az ágyon végeztük. Gyorsan megszabadított a felesleges ruháktól és már csak egy bugyiban feküdtem alatta. Végig csókolt tetőtől talpig. Majd leakarta húzni az utolsó ruhadarabot, de megfogtam a kezét.
- Inkább ne- suttogtam.
- Miért?- nézett fel rá.
- Nem tudom, de nem akarom- felültem, majd felkapcsoltam a villanyt.
- De most mi a baj?- kérdezte erélyesen.
- Semmi.
- Hát akkor meg?..- majd újra fölém hajolt és csókolgatni kezdte a nyakamat, de eltoltam magamtól.
- Lucas! Ez nem megy. Bocs, inkább aludjunk- majd magra húztam a takarót és elfordultam tőle. Nem tudom mi ütött belém, de képtelen voltam megtenni. Délelőtt elhagytuk Koreát, és Lucas Svájci házába mentünk, ami Zürichben volt. Gyönyörű egy ház volt, hatalmas üvegablakokkal. De egyáltalán nem volt időm jobban szemügyre venni a házat, mert Adri esküvőjére készültem. Napokig a városban rohangáltam, hogy megtaláljam neki a tökéletes ajándékot. Épp az egyik kirakat mellet mentem el amikor megláttam a tökéletes ajándékot neki. Egy fehér korcsolya volt, amire a neve volt ráírva Swarovski kristályokkal. Nem tétováztam egyből megvettem az ajándékot. Sok időnk nem volt, mert már csütörtökön el kellet utazni Hawaiira, mert ugyan is itt tartják az esküvőt. Mindig is el szerettem volna jönni ide! Úgy volt, hogy Lucast nem hívták meg, de mivel ez a „kis affér” történt köztünk Sebbel és most Lucassal vagyok ezért őt is meghívták, de viszont sajnos (vagy nem sajnos?) Seb is ott lesz. Kissé fáradtan szálltunk le a gépről, majd a megadott címre eltaxiztunk. Amikor kiszálltunk egy kisebb kastély előtt szálltunk ki. Hatalmas vaskapuk és beton fal védte a kastélyt. Egyszerűen gyönyörű volt. Amikor beléptünk elakadt a lélegzetem. A plafonról hatalmas kristály csillár lógott le. A bejárattal szemben volt két lépcső balról és jobbról, ami felvezettek az emeletre. Jobb oldalt volt a hatalmas nappali. A nappali közepén volt egy nagy hófehér bőrülő garnitúra, vele szemben pedig egy kandalló. Nagyon körbe se tudtam nézni mert papucs csoszogását hallottam a hátam mögül.
- Sziaaaaztok!!- futott oda hozzám Adri, majd megöleltük egymást. – Bocsi, hogy nem nyitottam ajtót, de tudjátok elvagyok havazva.
- Semmi baj, beengedtük magunkat, ugye Lucas- helyeslően bólogatott. A lányok is itt voltak már Alice- el kiegészülve. Egész nap sejtelmesen vigyorogtak rám amit egyáltalán nem értettem. Fogalmam sincs hogy mi ütött beléjük. Aznap Adri vezetésével körbejártunk a birtokon. Mivel a kastély nagyon közel volt a tengerparthoz, így ott lesz megtartva esküvő. A parton sétálva mesélt nekem hogy már kiskora óta ez az álma, hogy egy gyönyörű tengerparton esküdjön meg. A távolból már látni lehetett az esküvőhelyszínt. A pallók le lettek már terítve a homokra, az összes szék már ott sorakozott, és a felállított ív, bár még semmi nem volt rajta de így is csodálatosan nézett ki. Oda húztam egymás mellé széket és lehuppantunk.
- Ugye tudod hogy nagyon szerencsés vagy!- mondtam neki mosolyogva.
- Igen, és ezt részben neked köszönhetem.
- Nekem???
- Igen, mert ha nem indulsz el azon a versenyen, akkor soha nem találkoztam volna Jaimevel. - mosolygott rám szívből.
- Lehet...- majd a morajló tengert kezdtem vizslatni.
- Ugye hiányzik?- kérdezte majd rátette a kezét a kezemre.
- Ajj Adri….- mondtam lehangolóan. – Inkább menjünk vissza…- majd felugrottam a székből és visszafelé kezdtem sétálni. Egyáltalán nem akartam róla beszélni, legalább is agyam azt diktálta, de hogy a szívem mit akar, azt még magam se tudom.